A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) idén is részt vesz a hagyományosan szeptember utolsó péntekén, ez alkalommal szeptember 27-én megrendezendő Kutatók Éjszakáján. A számos tudományterületet, illetve a kutatói pályát népszerűsítő programsorozat alkalmából az MMA MMKI által a Hild-villában szervezett előadások és foglalkozások minden generációnak izgalmas programlehetőséget kínálnak.
A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyre a Kutatók Éjszakája honlapján vagy ITT
a honlapunkon keresztül van lehetőség.
13:00–18:00 között: Utazás a reformkorba – A Hild-villa épületének kalandos felderítése
Az interaktív családi játékon keresztül a résztvevők felfedezhetik a reformkori Hild-villa épületének múltját és jelenét, és az időutazás során Hild József életének különös titkaira is fény derül. Az egyes állomásokon végighaladva az érdeklődők megismerik egy reformkori nyaraló viszontagságos sorsát, miközben értékes információkkal is bővíthetik tudásukat azzal a történelmi korszakkal kapcsolatban, amelyben a villa is megszületett.
Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, családi program
Részletes információ és regisztráció: ITT
10:00–11:15 Napra-forgó – Zenés-játékos mesefoglalkozás
Korosztály: alsó tagozatos (7–8 évesek)
Részletes információ és regisztráció: ITT
12:00–13:00 Ritmuskuckó – Interaktív hangszerbemutató kicsiknek
Korosztály: felső tagozatos (10–12 évesek)
Részletes információ és regisztráció: ITT
13:30–15:00 Legyél Te a hangadó! – Szinkronizációs játék Hirtling István színésszel
A közönséget Hirtling István az MMA rendes tagja, Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész kalauzolja a mesterség világában, miközben maguk is a szereplők bőrébe bújhatnak.
Korosztály: középiskolásoktól a felnőttekig
Részletes információ és regisztráció: ITT
15:30–16:30 Less be a restaurátorműhelybe!
Korosztály: 8. osztályosok, középiskolások, felnőttek
Részletes információ és regisztráció: ITT
17:15–18:15 Mozgó tőke – Készíts animációt a bankjegyek ábráiból!
A filmes szakember az interaktív program során beszél a filmkészítés kulisszatitkairól, megmutatja több száz bankjegyéből álló gyűjteményét, és bevonja a közönséget a történetírás folyamatába.
Korosztály: középiskolások, felnőttek
Részletes információ és regisztráció: ITT
18:30–19:10 Éjszaka a Hild-villában – Tűz- és akrobatikus show
Napnyugta után a Hild-villa és kertje különleges megvilágításba kerül. Az est folyamán a OneTwoMany Collective – amelynek Csuzi Márton MMA művészeti ösztöndíjas koreográfus az egyik társalapítója – a cirkusz és a tánc egy új dimenzióját hozza el látványos és nagyszabású, akrobatikai és térelemekkel tarkított produkciójával. A Proper Mess című performansz a káosz és a rend izgalmas és teátrális összecsapását jeleníti meg két karakteren, Mr. Properen és Miss Messen keresztül. Az előadás során a művészek a levegőben és a földön is a tűzzel játszanak.
Korosztály: felnőttek, családok
Részletes információ és regisztráció: ITT
Galéria