Mihalovich Ödön (1842-1929), a nagy magyar romantikus zeneszerző életműve méltatlanul tűnt el a hangversenyekről. Tragikus zenekari balladái (A sellő), szenvedélyes szimfóniái (III. Patetikus) és nagy ívű zenedrámai (Toldi szerelme) egykor jelentős közönséget vonzottak, dalait pedig neves énekesnők tartották műsoron. Példaképe Wagner volt, akivel - utólag belátta - hiába szállt versenybe. Mestereitől, Mosonyitól és Liszttől nemcsak zeneszerzés titkait sajátította el, hanem a tanítványok iránti törődést és a szervezést is. Mindkét cél egyesült maradandó munkájában, a Zeneakadémia kiépítésében. Béldi Izor ezért mondhatta róla: ,,Utód, de aki ős is."

Windhager Ákos doktori értekezését 2010-ben zárta le, de az MMA MMKI lehetővé tette, hogy az egykori anyagot nagymonográfiává fejlessze. A kötet a részletes életrajzon túl az egyes zeneművek elemző leírását és azok fogadtatását is tartalmazza. Külön fejezet foglalkozik a főhős és ismerősei kapcsolatával,  a kritikákkal és a Kodállyal folytatott vitájával. A könyvtári és levéltári kutatások során láthatóvá vált az egyes zenedarabok utóélete is, amely révén kiderül, hogy azok eddig harmadfélszáz koncerten csendültek fel. Felfedezése tehát időszerű.