,,A magyar mozgókép 120 éves története bővelkedik a világhírű filmesekben, a rendezőktől a forgatókönyvírókig, az operatőröktől a zeneszerzőkig, akiknek nemcsak műveit, hanem a részvételükkel létrejött alkotásokat, de sok esetben még a magánéletüket is jól ismerjük. Ugyanakkor, talán az európiai hagyományok miatt is, jóval kevesebbet tudunk a filmek mögött, de a stáblista első helyén álló filmkészítőkről, a producerekről. A legtöbb esetben amerikai filmek sztereotípiái határozzák meg elképzeléseinket, pedig valójában konkrét tevékenységük, szerepük, lehetőségük és felelősségük nehezen értelmezhető, megfogható az átlagember, de még sokszor a magyar filmszakmai szereplők számára is."
Az MMA MMKI Documenta Artis című sorozatának részeként a Magyar forgatókönyvírók I. és a Magyar animációs alkotók I. interjúkötet után jelent meg a Magyar producerek I. című kiadvány, amelyben szintén kortárs alkotók szakmai, de az oktatás számára is felhasználható módon beszélnek munkájuk szerepéről, helyzetéről, a magyar mozgókép jelenéről és jövőjéről.
A kötet szerkesztője, egyben a sorozat ötletgazdája Kollarik Tamás Bánffy Miklós-díjas, Magyar Filmdíjas producer, egyetemi oktató, filmalkotó, a Magyar Média Mecenatúra program, a Nemzeti Audiovizuális Archívum és a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központ volt vezetője. A szerkesztő pályatársként a filmes igazgatás számos területén dolgozva, kutatóként és alkotóként is kapcsolatba került a megszólalókkal, hiszen könyvkiadóként, producerként, ötletgazdaként, forgatókönyvíróként, szerkesztőként és szakértőként számos könyv, DVD, filmes alkotás létrehozásában is szerepet vállalt.