Intézetünk műhelykonferencia-sorozata 2019. március 18-án negyedik állomásához érkezett. Az eddigiekben sorra vettük az eszmetörténetnek a filozófiához, a történelemtudományhoz és az irodalomtörténethez fűződő viszonyát, kitértünk az eszmetörténet és a zenetörténet kapcsolatára is. Ez alkalommal az eszmetörténet és az építészettörténet, illetve az eszmetörténet és a dizájntörténet kapcsolatait vizsgáltuk. 

Az építészt és a dizájn első látásra távolabb áll az eszmék kifejeződési területététől, mint például a szépirodalom. Érdemes azonban felidéznünk Hegel fejtegetéseit, aki esztétikájában annak ad hangot, hogy mind fogalmilag, mind történetileg az építészet az első művészeti ág. Mégpedig azért, mert e művészet alakítja az önmagában objektívet, az öntudatlan természet világát, a szellem külső környezetét elsőként a szellem érdekeinek megfelelően, hogy aztán végigkísérje a szellem egész fejlődését. A dizájn objektíve legalább annyira régi, mint az építészet, akkor is, ha szubjektíve teoretikusan csak jóval később, jellemzően a modern korban reflektál önmagára. A modern ipari civilizáció korszakában viszont lehetetlen nem észrevenni, hogy a dizájn milyen nagymértékben hat az emberek életére, ami megkülönbözetett jelentőséget biztosít számára a művészeti világban. Természetesen nem arról van szó, hogy bármelyik műalkotás pusztán egy eszme kifejező eszköze lenne, de az eszmék kifejeződésének vizsgálata minden bizonnyal hasznos eszköze a művészet vizsgálatának. 

Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének célkitűzése, hogy az egyes művészeti ágakhoz kapcsolódó kutatások mellett a művészet társadalmi viszonyrendszereit tárgyaló vizsgálatok is szerves részét képezzék tevékenységének, ezzel együtt az Intézet a módszertani kutatásokat is feladatai között tartja számon. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy a különböző tematikájú kutatások között az eszmetörténet lehet az egyik módszertani kapcsoló elem, sőt integráló és strukturáló elv is. A Hild-villában 2018. május 15-én Eszmetörténeti lehetőségek címmel megrendezett műhelykonferencia az eszmetörténet és három diszciplína (zenetörténet, történettudomány, irodalomtörténet) viszonyát vizsgálta.

Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete és a Szerzői Jogi Fórum Egyesület kutatási együttműködésben állapodott meg 2017 őszén. E kutatási program keretében “A nemzeti kultúra fogalma és védelmének nemzetállami mozgástere” címmel a kutatók elsősorban a nemzeti kultúra támogatásának jogi eszközrendszerét vizsgálják és tesznek javaslatokat az esetleges fejlesztési lehetőségekre, a szerzői jog e területen való jelentőségét fókuszba állítva.

Tudományos műhelybeszélgetés
2017. november 16.

A „k.u.k” örökség a közép-európai identitás kialakulásában címmel tudományos műhelybeszélgetést rendezett az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete a Hild-villában. A korábban már kialakított nemzetközi kapcsolatrendszerére („Az emigráció kulturális emlékezete a Visegrádi Államokban”; illetve a „Miklós és Petar / Nikola i Péter – horvát-magyar kulturális együttélés” konferenciák kapcsán) is építő hosszútávú kutatás első összejövetelén a közép-európaiság szellemi és tárgyi jellegzetességeit vetették össze a kutatók.

Vajda Barnabás (Komárno, Selye János Egyetem) a k.u.k. emlékezetpolitikát a dunaszerdahelyi világháborús hadifogoly-temető kapcsán mutatta be. Balogh Péter (MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete) a térség kulturális és földrajzi határvitáit érzékeltette. Pálfalvi Lajos (PPKE) a lengyel kultúra sokosztatúságában mutatta meg Közép-Európa eltérő olvasatait. Glässer Norbert (SZTE) az Osztrák-Magyar Monarchiában élő Magyar Izrael birodalomhoz kötődő identitáselemei alapján kérdezett rá a témára. Az utolsó előadó, Windhager Ákos (MMA MMKI) a szimfonikus kultúra sajátosságai által meghúzott Közép-Európa-képet rajzolta meg. A kérdésfelvető előadásokat követő kötetlen szóbeli diskurzuson a résztvevők kijelölték a kutatási témaköröket a következő találkozóra.

Műhelybeszélgetés a Hild-villában

A művészet, a tudomány, a filozófia egymás nélkül nem létezhetnek. Mit mondanak egymásnak, mit értenek egymásból? E kérdéseket körbejárva tartott „Művészet, tudomány és filozófia" címmel projektindító műhelybeszélgetést az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete.

2016. november 7-én munkamegbeszélést tartott az a csoport, amely a „Kizökkent idő" munkacímmel folytat kutatást. A ma emberét egy sajátos hiányérzet és korszakvégi hangulat jellemzi: valami mélyen húzódó rossz közérzet, tompa negativitás érzés, egzisztenciális fáradtság, kimerültség. Nem tudja, mi a baj, csak annyit tud, hogy „valami nincs rendben…" Ezt az érzést egy olyan változás kelti, ami valaminek a visszavonulása, elvonulása, eltűnése nyomán lép fel. Olyan negativitás-érzés, ami nem engedi magát megragadni, mert bár hatni hat, de nem artikulálható, nem megnevezhető. Egyfajta, kontúrokkal nem rendelkező hiány, ami nem rajzolja elő — még negatív lenyomatként sem — azt, aminek a hiánya. Természetesen elképzelhető, hogy csak a jelenlegi állapotában és a mi jelenlegi állapotunkban mutatkozik ilyen kétségbeejtően anonimnek, és idővel, kellő gondolkodói és művészi erőfeszítéssel fokozatosan körvonalazódni fog, s ez egyben annak a valaminek a fokozatos megmutatkozása is lesz, ami ebben az állapotban meghatározatlan hiányként észlelődik.