2019. 01. 15

2019-ben is folytatódik kortárs öko-regionalista építészeti sorzatunk a FUGÁ-ban, amelynek idei első vendége Köllő Miklós, a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió műépítésze.

Alapvetően építész és urbanisztika végzettséggel döntött úgy, hogy hazaköltözik, ahol szembesült azzal, hogy a műemlékekkel alig foglalkozik valaki,  így menetközben lett műemlékes szakmérnök. Ez együtt (építészet, urbanisztika, restaurálás) talán egy kicsit sok, mégis vidéken így van jelen, elválaszthatatlanul. Ezzel foglalkozik, vidéken a vidékkel, s amit az ottani jellemző szegénység ellenére sikerül belőle kihozni: kritikus regionalizmust, lassan talán ökoregionalizmust, folyamatos párbeszédet a tájjal, a településképpel, mesterségüket értő öreg mesteremberekkel, lelkes fiatalokkal, figyelve közben, hol tart ma a kortárs építészet, s ebből mi az, aminek helye van napjaink Székelyföldjén. Low-tegh, köztes tehnológiák, helyi anyagok, adottságok. 



Előadásában beszélni fog a műemlékrestaurálásról (pár templom középkori rétegeinek bemutatása mentén), mert alapelve, hogy nem veszthetjük el a múltat, nem válhatunk gyökértelenné, illetve néhány vizimalom megmentése, mai értelmezése, mert örökségünknek erre a nagyon könnyen elillanó szegmensére is vigyáznunk kell, főleg a benne kódolt közösségi szempontok miatt.  
Ugyanakkor a változásról is beszél, mert ez a világ változik, nem tud így maradni (és kérdés, mi marad meg belőle bennünk, általunk az utódainknak). A műemléki szemlélet, az örökségvédelmi szemlélet kapcsán felmerülő „balaszt” kérdését járja körül, amikor görcsösen kapaszkodunk egy formai hagyományba, nem merjük elengedni, mert félünk, hogy akkor a semmivel maradunk. Ott van a paraszti létformára jellemző újrahasznosítás kényszere, innováció kell hozzá, míg értékes upcycling, vagyis értéktöbblet hozzáadással járó újrahasznosítás lesz belőle. Erdélyi értelmiségiként vallja, hogy erkölcsi csőd új házat építeni, amikor annyi tartásos, régi, jó épületet lehet(ne) újragondolni a mának. Így az új új az tulajdonképpen egy el nem tékozolt és ma jól felújított régi.
Bízik abban, hogy esetenként lehetősége lesz ottani high-tech fával dolgozni, de a különböző megkötések miatt felébredve csak a kerekes és kádár nagyapától megtanult, s az öreg épületekről ellesett hagyományos faismeret az egyetlen fegyvere.  Ma mintha az innováció és a tradíció két külön, egymással ellentétes irány lenne. Pedig főleg a fa esetében – a  tradi(nnová)ció- szinergiát hoz létre. Egy régi elem modern kontextusban, vagy egy modern húzás egy régi környezetben több, mint a múltidő és a jövőidő együttese, mint ahogy a hagyományos faismeretet nem feledhetjük el a csúcstehnológia korában sem. 
A hagyomány követése nem azt jelenti, hogy azt csinálom, amit a nagyapám, hanem azt, hogy azt csinálom, amit ő csinálna ma.  Ezért nem a modern a hagyomány ellensége, hanem a haszontalan.
Victor Braunert és Ilarie Voroncát parafrazálva,  a két világháború közötti időszakban megfogalmazott  pictopoézisüket (képversüket) átültetve-  a tradinnováció nem tradíció, hanem a tradinnováció az tradinnováció.

Időpont: 2019. január 24. 18.30

Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Köpont (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.)

Az előadáson való részvétel regisztrációhoz kötött, részvételi szándékát kérjük ide kattinva jelezze: Online jelentkezés