2018. 04. 26

Windhager Ákos: Terényi Ede zeneszerző munkássága

Terényi Ede önmagát Bartók Béla „gyermekének” tartja olyannyira, hogy ezt ifj. Bartók Bélának is jelezte. Ez az önmeghatározás éppannyira jelent küldetést, ethoszt, mint állandó önkritikát. A marosvásárhelyi születésű és kolozsvári életutat magáénak mondható alkotó folyamatosan kapcsolatban állt a zenei folyamatok három áramlatával: a magyar zenekultúrával, a romániai zeneélettel és – azokon keresztül, de azoktól függetlenül is – a nemzetközi mozgással. Zeneszerzőként, egyetemi oktatóként és kritikusként kereste, elemezte a régi, illetve új jelenségeket, amelyeket újra s újra egységbe fűzött. Öntudatos módon alkotta meg az egyes egységgé váló zenei halmazok karaktereit, amelyek azután stílus-korszakként jelennek meg a visszatekintés távlatából (is). Az 1980-as évek második felében ért fel alkotói fennsíkjára, ahol immáron meg-megújuló kísérletei is egy létösszegzés elemeivé váltak.


Az előadás időkerete miatt csupán az 1990-es évtized nagyzenekari alkotásai érinthetőek az előadás során, ám azok alapján is egy hatalmas életút magaslatairól adhat számot. Sem a mono-operák, sem a versenyművek, sem a nagyszámú kamaradarabok, de még a fülnek oly ismeretlenül is ismerős kórusművek sem kerülnek ezúttal előtérbe, kizárólag a szövegnélküli zenekari munkák. Az 1993-ban született Hegedűversenyt Makovecz Imre sevillai kiállítási csarnoka ihlette. A sokat emlegetett mondás, miszerint a barokk esztétikai eszmény szerint az építészet megfagyott zene - lenne, ezúttal aktuálissá vált. Terényi valóban tanulmányozta a mérnöki szerkezetet, s erre utal Héttornyú vár címválasztásával. Építészetet, történetiséget, hagyományáramot és kortárszenei kísérletet tartalmaz a Bartóknak is emléket állító Erdélyi várak legendái című öttételes szimfónia. A Magyar Rádiózenekar felkérésére született mű olyan különleges pasztelltechnikákat alkalmaz, amely révén a harmóniai, ritmikai és narratív korszerűség a romantikus felszínképzéssel tudott érdemi párbeszédet folytatni. Az öt legendát egy olyan tétel zárja le, amelyben egyesül egy bartóki toposz, egy erdélyi monda és Terényi ars poeticája: „Az örök vár”. Az előző folyamatokat folytatja a zeneszerző egy látszólag könnyedebb hangvételben: az ikerszimfóniával, a Cantus hungaricus-szal és az Erdélyi kódex-szel. A magyar zenekultúrában jártas olvasónak rögtön szembetűnik a két megidézett alkotó-előd: Kodály és Bartók. Noha a zsongó felszín játékos világot ígér, a zenekari mű magja itt is létdrámát hordoz. Ezt a tragikus, sőt drámai mozzanatot, a démoniból az angyaliba emelkedő zeneiséget élheti át teljes egészében a hallgató a Requiem 1956-ért című orgonaszimfóniában. A felkelőknek hősi emléket állító, a forradalmat eszmei győzelemként megéneklő nagyszabású alkotás az 1956-os emlékzenék rendkívül erőteljes darabja.

A nagyléptékű életút önálló konferenciát vagy előadássorozatot igényelne, „Az örök vár” mottójú elemzés ezért bevezetőnek tekintendő azokhoz. A zeneelemzések során mind a close reading-ovasatok, mind a klasszikus hermeneutikai értelmezések sorra kerülnek a kortárszenével kapcsolatos befogadói attitűdök következtében.

Időpont: 2018. május 3. 18:00

Helyszín: Hild-villa, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének székháza (1121 Budapest, Budakeszi út 38.)

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni a rendezveny@mma-mmki.hu e-mail címen lehet.