Az esszé az elmúlt tizenöt esztendő irodalmi folyamatainak jellemzőivel foglalkozik.
Soha ennyi könyv, a címszámokhoz képest pedig soha ennyi elhallgatás! Jelentős teljesítmények sikkadnak el, és csak ritkán politikai, jobbára üzleti érdekből. A nyilvánosság első szintje – a napi- és hetilapok, a hírportálok, a televízió és a rádió – még a divatosnak hitt szépirodalom tálalásához is ügyefogyott. A második szintet – a folyóiratok ide sorolandók – olyan vízzáró réteg veszi körül, amelyből egyetlen csöpp sem szivároghat át az elsőbe. Nemcsak a tudatlanság rovására írható azonban ez a kórisme. A kortárs irodalom veszélyes műjegét ma már nem afféle eszmetörténeti rianások szabdalják, mint a népi—urbánus, vagy a sajátos tradíció mibenlétéről folytatott viták. Az irodalmi értékállítás egyre inkább azon múlik, hogy a tehetséges szerző áruba bocsátja-e magát, elszegődik-e a szórakoztató latifundiumok napszámosának, vagy konokul kitart amellett, amit a múlt század eleji gondolkodók világnézetnek hívtak.
