Szombaton mondott megnyitóbeszédében a kisközösségek és a kulturális emlékezet helyszíneinek fontosságára hívta fel a figyelmet. Részlet a beszédből, amelyben hat évvel korábbi zsűrizését elevenítette föl:
Ebből az éteri sugárzásból, Zürich pincéi és a vulkáni hamu köztességéből, az európai nemzetek pályaudvarából érkeztem Iszkázra; mert Kelenföldről hazavisznek, ám alapos zuhanyzást és gyors átöltözést követően rögvest autóba ülök, hogy fél napos késésem ellenére se mulasszam el a Nagy László Vers- és Prózamondó Versenyt. A Somló árnyékában, az emlékház udvarán juhfarkot kortyolva éreztem meg az anyaföld vonzását; a tájba simulva ismertem rá az Anyaképre. Előző nap Nyugat-Európán robogtam végig, de nem tapasztaltam belőle egyebet, mint táplálkozó-tülekedő utasokat, akik úgy szelik keresztül-kasul az országok gyepűelvét, akár a füst. El-elszunnyadó, nagyokat bólintgató fejemet megállónként Aldira, Ikeára kapom föl. „Jó volt már visszasajognom / oda, hol erővel töltem, / szülőm és elhagyott földem / egy anyakép lett." E sorokat szavalták a poétai porta gyepén, míg nekem volt időm körülkémlelni a tágas mezőt szétdaraboló dombokon, és magasan hordozva szememet belenézni az égbe is, ahol szállt, szállt a vulkáni hamu. Akkor és ott állhattam csak szóba önmagammal és Európával.
A résztvevők szombat délután ellátogattak Iszkázra, a Nagy László Emlékházba, ahol a Mentés másként zenekar adott koncertet. Vasárnap került sor a döntőre, majd a díjak, köztük a díszvendég különdíjának átadására.
