A tematikus alkotómunkára négy nemzet művészeit invitálták, olyanokat, akik munkásságára jellemző a címben jelölt preferencia.
Az autonóm műtermi munka mellett a művészeket az életművüket bemutató vetítettképes előadásra kérték fel, melyet a stúdióban ebben az időben dolgozó más művészek előtt tartottak meg. A hallgatóság soraiban svájci, amerikai, welszi, ír, holland, francia, német, osztrák, koreai, indiai, pakisztáni és magyar vendégek foglaltak helyet.
A számos kivételes szakmai tapasztalatot adó művésztelep zárásaként az itt készült új művekből kiállítás nyílt 2016. augusztus 30-án, a stúdió budapesti galériájában a Museion No. 1.-ban.