Az Essentia Artis a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogram 2019−2022. évi ösztöndíjas évfolyamának zárókiállítása. Az összművészeti kiállítás és programsorozat első ízben 2023 márciusában kerül megrendezésre, közel egy hónapon át várja tárt kapukkal az érdeklődőket. 2018-ban indult útjára az ösztöndíjpályázatát, amely minden évben 100 művész számára biztosít három évre szóló támogatást. A kilenc művészeti területen zajló elmélyült munka szakmai törekvései mellett fontos cél, hogy közösség is formálódjon, ahol művészeti ágakon belül és azok között is létrejövő, aktív és jövőbemutató együttműködések születhetnek.
A 2019-ben ösztöndíjas éveit kezdő évfolyam zárókiállításán az építőművészet, a film- és fotóművészet, az irodalom, az ipar- és tervezőművészet, a képzőművészet, a népművészet, a színházművészet, a zeneművészet és a művészetelmélet mint a művészeti ösztöndíjprogram főbb irányai összefonódnak. Az Essentia Artis kiállításán átfogó képet kaphat a publikum a csaknem harminc kiállító művész elmúlt néhány évben végzett alkotói eredményeiről, ám ezzel együtt a kiállított művek magát az ösztöndíjprogramot is fémjelzik.
A kiállítással párhuzamosan megjelennek a nem tárgyalkotó ösztöndíjasok munkái is; az Essentia Artis eseménysorozatában hetven kísérőprogram, portfólió-bemutató, előadás, szakmai műhelymunka, bemutató, tárlatvezetés formájában válnak láthatóvá az ösztöndíjas időszak eredményei. Tematikus napok keretében a legkisebbek éppúgy megtalálják a kapcsolódást a művészetek közvetítőivel, mint a szakmabeliek – workshopok koncertek és előadások között válogathatnak az érdeklődők. Az események fényét hazai és nemzetközi szinten elismert és kedvelt szakemberek gondolatai egészítik ki.
Kiállításbelépő: 1000 forint.
Egyéb kedvezmények: nyugdíjas és diák 50%.
A programok ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A programra regisztráló részére az esemény napján a kiállítás látogatása ingyenes.
Sok szeretettel várjuk csoportok jelentkezését is, melyet szintén a regisztráció során, a csoportos opció választásával jelezhetnek.
A csak a kiállításra érkezők az alábbi nyitva tartás szerint látogathatják az Essentia Artis kiállítást a Vigadó 6. emeletén:
Vigadó nyitva tartás: szerda-vasárnap 10.00-17.00 óráig (jegypénztár 16.30-ig)
Az esti programokra érkezők számára a hivatalos nyitvatartási időn túl is - az utolsó program kezdetéig - lehetőséget biztosítunk a kiállítás megtekintésére.