Falusi Márton, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa 1983-ban született. József Attila-díjas költő, esszéista, valamint a nemrég bemutatkozott Országút című folyóirat főszerkesztője. Kortárs magyar irodalommal, irodalomtudománnyal, eszmetörténettel és jogbölcselettel foglalkozik. A koronavírus-járvány ideje alatt továbbra is szerkesztett, kutatott és írt, de mindezt most a négy fal között tette. Hogy miként volt lehetséges az irodalmi életben való aktív részvétel otthonról, arról ő maga nyilatkozott kutatóinkról szóló interjúsorozatunkban.
Továbbra is zajlik az MMA irodalmi lexikon (www.mmalexikon.hu) szerkesztése, amely hamarosan nyomtatott formában is megjelenik. Jelenleg hogyan valósulnak meg az ezzel kapcsolatos teendők?
A lexikonszerkesztésnek tulajdonképpen két fázisa van: az egyik az, amikor Pécsi Györgyi szerkesztőtársammal és a szerkesztőbizottság tagjaival találkozunk, konzultálunk, azaz megbeszéljük a lexikonnal kapcsolatos aktuális feladatokat.
Ez a fázis szerencsére a koronavírus-járvány miatt fennálló helyzet ellenére továbbra is zavartalan, hiszen telefonon meg tudjuk beszélni az éppen aktuális témákat, még ha ezt egy kicsit nehézkesebb is nyélbe ütni, mint a személyes találkozókat. A másik fázis a szócikkírók felkérése, amely sajnos csak részben tud e-mailben és telefonon megtörténni, hiszen ilyenkor a személyes találkozókra is mindig szükség van, hogy megbeszéljük velük a fontos részleteket, azonban ez most nem lehetséges. Lényegileg csak azokkal a szócikkírókkal tudunk együtt dolgozni, akikkel eddig is. Viszont több mint két éve folyik a lexikon előkészítése, így már van egy bejáratott szerzői gárdánk, akikkel gördülékenyen megy a munka. E-mailen keresztül velük is tudunk egyeztetni, ők pedig folyamatosan küldik nekünk a szócikkeket, amelyeknek az elolvasása és korrektúrázása úgyis csak otthon, a számítógép előtt történhet. Tehát igazából a lexikonszerkesztés nem olyan munka, amelyet megnehezít ez a helyzet, és bízom benne, hogy a szócikkírók is egyre gyorsabban fognak dolgozni, mert otthon, nyugodt környezetben több idejük jut az elmélyült munkára és olvasásra.
Mesélnél egy kicsit a lexikonnal kapcsolatos jövőbeli tervekről?
Egyelőre a konkrét művekről szóló szócikkek készülnek el, de várhatóan születnek majd eseményszócikkek is, ez utóbbiakat valószínűleg az év második felében fogják elkészíteni a szerkesztőbizottsági tagok. A 2021-es Ünnepi Könyvhétre tervezzük a nyomtatott lexikon megjelentetését, és ezután is szeretnénk majd folytatni a munkát. A lexikon előnye, hogy mindig bővíthető: mehetünk visszafelé az időben, és napjainkból is meríthetünk a szócikkek megírásánál. Hosszútávú tervem a mostani munkálatok befejezését követően, hogy újra elolvasom a szócikkeket abból a nézőpontból, hogy a magyar irodalomtudománynak milyen iskolái, szemléletmódjai, fogalmi szerkezetei jelennek meg bennük, tehát egy konkrét fogalmi-diskurzusanalízis szempontjából vizsgálnám meg őket. Ennek kapcsán tervezek egy tanulmányt is írni, amelyben azt tárgyalnám, hogy milyen fogalmakkal, megközelítésekkel dolgozik a kortárs irodalomtudomány, amelynek reprezentatív „seregszemléjeként” is értelmezhető maga a lexikon.
Tartogat számodra meglepetéseket, újdonságokat ez a munka?
Ami előnyömre válik, az az, hogy nagyon sok – számomra új – könyvet elolvasok a szerkesztés miatt. Életkoromból fakadóan nem volt alkalmam eddig mindent elolvasni, és a lexikon most nagyon sok értékes műre hívja fel a figyelmemet. Az egyik legnagyobb élmény volt számomra az elmúlt hónapokban Kardos G. György Avraham Bogatir hét napja című műve, amely egy nagyszerű regény, benne például a multikulturalizmus problémája is különös fénytörésben jelenik meg. A másik ilyen élmény Dobai Péter regényeinek a közelebbről való megismerése, amelyekre szintén a lexikonszerkesztésnek köszönhetően találtam rá. Azt kell, hogy mondjam, A birodalom ezredese egy elképesztően jó könyv, ugyanis egy olyan történelmi regényformát jelenít meg, amely páratlan a magyar prózapoétikában.
Milyen kihívásokkal kellett szembenézned eddig a lexikon szerkesztése kapcsán?
Kemény dió volt kialakítani a szócikkírókkal közösen azt a semleges, sztenderd stílust, amely kompatibilis a lexikonnal, hiszen ez egy rendkívül összetett feladatot jelentett számunkra. Ennek ellenére úgy látom, hogy megérte a sok fáradozás, ugyanis miután az újonnan felkért szócikkírók elolvassák azokat a szócikkeket, amelyek már felkerültek a honlapra, a visszajelzések alapján nagyon könnyen tudnak alkalmazkodni ehhez a stílushoz.
Balogh Csaba szerkesztőtársaddal együtt nemrég befejeztétek a Németh László a magyar művelődéstörténetben című tanulmánykötet szerkesztését, amely már online is elérhető az MMA MMKI honlapján. Mik a személyes benyomásaid a kötettel és az azt megelőző konferenciával kapcsolatban?
Nagy kihívásra vállalkozott a Németh László-konferencia, amelyet Ekler Andreával közösen szerveztük, és amelynek együtt dolgoztuk ki a tematikáját. Tudniillik Németh László munkássága gyakran elemzett, ebből kifolyólag gazdag recepcióval rendelkezik. Volt már divatos, divatjamúltnak nyilvánított, elfelejtett, elsüllyesztett, újra felfedezett… mindenféle szerző volt már Németh László, éppen ezért aggódtam, hogy az előadók nem igazán fognak újdonságot mondani. Fennállt az esélye annak, hogy „konzervanyagokat” hoznak, vagy régebbi munkákat olvasnak fel. De most, hogy újra végigolvastam a tanulmányokat – és annak idején, amikor meghallgattam a konferenciát –, azt tapasztaltam, hogy minden előadó friss megközelítésből vizsgálja a szerző alakját. Smid Róbert tanulmánya például a legújabb kultúratudományos módszertannal elemzi az egyik legkiválóbb Németh László-regényt, a Gyászt, ezáltal egészen új szempontokat hoz a recepcióba. És akkor még nem is beszéltem az eszmetörténeti síkról, amelynek kapcsán szintén sikerült újdonságokat felmutatnia többek közt Imre Lászlónak, Kovács Gábornak, Farkas Attilának, Gróh Gáspárnak és Hörcher Ferencnek is. Úgy gondolom, hogy ez a konferenciakötet a legjobb példa arra, hogy érdemes minden életművet újra és újra elővenni, hiszen mindig adódnak új szempontok.
Mi a helyzet a nemrég elindult Országút kéthetilap szerkesztési munkálataival?
Az Országút életét valamelyest felforgatta a koronavírus-járvány, hiszen valóban nem olyan régen jelent meg az első szám, és éppen egy bevezető-marketingkampány küszöbén álltunk, amelyet el kellett halasztanunk, hogy május elején a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva indulhasson el. Sokáig az is kérdéses volt számunkra, hogy érdemes-e nyomtatott formában megjelennie a lapnak jelen körülmények között, de végül úgy döntöttünk, hogy igen. Emellett az online és a nyomtatott orgánum kettősségét továbbra is megőrizzük. Nehézséget okoz még az is, hogy a szerzők elkötelezettségét többnyire személyes kapcsolatok útján érdemes kialakítani, és emiatt most különféle fennakadásokkal kell szembenéznünk. Viszont a tartalmi részt, a szerkesztés érdemi részét ez nem befolyásolja, hiszen ma már nagyon sok feladatot el lehet otthonról végezni. A rovatvezető- és szerkesztőkollégák kiválóan dolgoznak home office-ban is, a lap sajátos arculata pedig mostanra kiforrott.
Említetted korábbi beszélgetéseinkben, hogy az otthoni munka során be tudtad fejezni legújabb verseskötetedet. Mesélj egy kicsit erről a könyvről! Mire számíthatnak az olvasók?
A kötet az elmúlt két és fél évben írt verseimet tartalmazza. Nemrég zártam le a kéziratot, a következő fázis pedig a kiadó felkeresése lesz, ezen kívül a legutóbbi verseimet elküldtem közlésre a Bárka, a Hitel, az Országút és a Pannon Tükör részére. Két ciklusba rendeztem a verseket: az egyik ciklus az eddigi személyes hangvételű verseim folytatása, a másik pedig egy szerepversciklus, amely új hangként jelenik meg a költészetemben. Itt egy Zuglischer Manó nevezetű lírai hős, avagy alteregó kalandjait, vívódásait, hányattatásait, töprengéseit olvashatjuk. Nem titkolt módon a versciklus előképeként, hátterében fölsejlik Kosztolányi Dezső, Kálnoky László vagy Tőzsér Árpád költészete. A művekben arra teszek kísérletet, hogy a rám jellemző személyes-metaforikus versvilágot és költői hangot összeegyeztessem a bölcseleti-esszéisztikus hangnemmel. A korábbi kötetekből megőrzött metaforikus és személyes beszédmódba igyekszem integrálni valamiféle filozófiára emlékeztető problémacentrikusságot, ami egy egészen új vonása lehet a költészetemnek. Ezeket a verseimet esszéverseknek hívom.
Mindezek mellett belefogtál napjaink legaktuálisabb témájának elemzésébe is, ugyanis egy új esszé keretein belül megkísérelsz számot vetni a pandémia kulturális hatásaival. Megosztanál néhány kulisszatitkot a készülő tanulmányról?
Szerintem ez a járvány egyfajta szimbóluma lehet annak a kulturális válságnak, amelyet megélünk, és amelynek nyilvánvalóan gazdasági, társadalmi és egyéb hatásai is vannak. De emellett nem véletlen az, hogy globálisan ilyen érzékenyen reagáltunk rá. Feltételezésem szerint már azelőtt elterjedt a kulturális gondolkodásunkban egy olyan válságtudat – gondolok itt akár a klímaválságra –, amely nemcsak a külső természetnek, hanem egyben az ember belső természetének a válságát is jelenti. Ez összefügg azzal is, hogy a technikai civilizáció, amelyben élünk, hogyan értelmezte át és forgatta ki a különféle kulturális jelenségeket, fogalmakat a régi jelentésükből. A tanulmány tehát szimbolikus érvényűnek tartja azt, hogy egy ilyen, az emberiséget a biológiai létezésében is fenyegető, megkerülhetetlen vírus képében kell szembenéznünk a kultúránk jelenlegi helyzetével. És ami a leginkább érdekel, az az, hogy vajon rádöbbenünk-e arra, hogy rossz irányba halad a gondolkodásunk, és hogy a művészetről való elmélkedésünk – művészetfilozófiai értelemben – mennyire rossz trendeket, tendenciákat kezd követni. Meglátásom szerint a művészet egyre inkább feloldódik a szórakoztatóiparban és a népszerűség hajhászásában, ezáltal egyre kevésbé merünk műalkotásokat minőségi szempontból elemezni, hiszen mindig lesznek fontosabb szempontok. Egyre kevésbé tartjuk a művészetet egzisztenciális téthelyzetnek, miközben az emberi lényegünkhöz tartozó legfontosabb kérdésekkel kellene számot vetnünk, és ezt mind-mind szimbolikusan viszi színre a járvány.
Azt már megtudhattuk rólad, hogy a veszélyhelyzettel járó otthonlétet hogyan fordítottad pozitívan a munkád és saját szellemi fejlődésed javára. Ezt a legelejétől tudatosan alakítottad így?
Egy kutatónak meg kell tanulnia többek közt azt, hogy hivatalos elfoglaltságok nélkül is minden percét beossza. Azon kívül, hogy természetesen féltem a szeretteimet, én nem élem meg pánikhelyzetként ezt a mostanit, sokkal inkább arra gondolok, hogy most lehetőségünk adódik a befelé fordulásra, és bízom benne, hogy minél több ember így fog tenni. Ezáltal jobban odafigyelnek a művészetekre, valamint azokra a gondolkodási formákra, amelyeket manapság divatossá vált elhanyagolni. Tudomásul kell vennünk, hogy az emberi élet márpedig ilyen, tartogat váratlan fordulatokat. Túlságosan hozzászoktunk ahhoz, hogy függetlenítjük magunkat a természeti csapásoktól és az úgynevezett történelemtől. Mintha ezelőtt úgy érezte volna az emberiség, hogy az ilyesfajta nagy kihívásokat már leküzdötte, vagy a harmadik világba szorította. Erre most kiderült, hogy ez nem így van. Emberként hajlamosak vagyunk megfeledkezni saját esendőségünkről. Elfelejtjük, hogy halandók vagyunk, hogy sebezhetők vagyunk, és most hirtelen lehetetlen mindezt figyelmen kívül hagyni.
Mennyiben változtatta meg a napirendedet az új helyzet?
A napirendem olyan értelemben maradt a régi, hogy időben felkelek, és leülök a gép elé dolgozni. Rengeteg online megbeszélésen kell részt vennem, emellett nagyon sokat telefonálok. Ami technikailag a legnagyobb fordulat volt számomra, az az, hogy még többet kell telefonálnom, mint korábban. Személyesen persze sokkal könnyebb megbeszélni a dolgokat, így a feladataimat is lassabban végzem el. Néha olyan, mintha jóval kevesebb ideje maradna az embernek, pedig az ellenkezőjére számítottunk… és egyszer csak azt veszem észre, hogy késő este van, és még nem mentem ki az utcára sétálni. Éppen emiatt kell szorosan beosztanom a napomat.
A sétáláson kívül van most más kikapcsolódásod?
Gyakran járok ki kocogni a Városligetbe késő este. Mivel előfordul, hogy ott sok a járókelő és a sportoló, mostanában inkább új útvonalon futok. Ezen kívül sok jó filmet néztem meg, mióta itthon vagyok. A napom fénypontját az esti kikapcsolódáson kívül az ebédrendelés jelenti, amikor is az ember egyre kifinomultabban válogat a különféle fogások között. Emellett szépirodalmi és filozófiai könyveket is folyamatosan szoktam rendelni, mert sajnos most nem jutok el a könyvtárba, monitoron pedig nem szeretek olvasni. Ami a legjobban hiányzik a mindennapokból, az a Lukács fürdő, ahová rendszeresen jártam, és persze a Szabó Ervin Könyvtár, amely gyerekkorom óta az egyik törzshelyem. Hiányoznak még a személyes beszélgetések a kollégákkal, amikor nem egy számítógép monitorját bámulja az ember. Nagyon várom, hogy újra személyesen is találkozhassak az ismerőseimmel, és hogy úszhassak egy nagyot.
Milyen szakmai tervekkel térsz vissza a járvány utáni időszakban?
Ha véget ér az önkéntes karantén ideje, rögtön elkezdjük az MMA lexikon nyomtatott verziójának szerkesztését Pécsi Györgyivel, amely azt jelenti, hogy várhatóan elindul az olvasószerkesztés és a könyv tervezésének folyamata. Ez egy nagy esemény lesz számomra, és remélem, hogy mielőbb kezdetét veszi.
