Április 3-án, tragikus hirtelenséggel, 39 évesen elhunyt Kocsis Miklós jogász, közgazdász, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem docense, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa, az MMA és az MTA köztestületi tagja.
Dr. habil. Kocsis Miklós (1983) jogász (PhD, LL.M.), közgazdász (MBA). Jogász diplomáját a Pécsi Tudományegyetemen 2006-ban kapta, 2011-ben munkajogi szakjogász, 2012-ben jogszabályszerkesztő szakjogász posztgraduális végzettségeket szerzett. 2013-ban letette az egységes jogi szakvizsgát, valamint okleveles közgazdász szakon szerzett diplomát. 2015-ben lett intézményvezetői megbízással egybekötve az MMA akkor alapított Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének főmunkatársa, 2016-ban habilitált a Pécsi Tudományegyetemen. A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara Alkalmazott Művészetek Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa volt, itt kutatómunkáját az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszékén végezte 2019-től. A pécsi Óriás Nándor Szakkollégium alapító elnökeként, valamint több egyetem doktori iskoláinak előadójaként és a pécsi Filozófia Doktori Iskola akkreditált törzstagjaként a tudományos utánpótlás biztosításának feladatában is szerepelt vállalt.
Kocsis Miklós fiatal kora ellenére kétszáz publikáció – köztük több általa írt vagy szerkesztett kötet – szerzője, félszáz hazai és nemzetközi konferencia előadója. Kutatási területe az alkotmányjog, kulturális jogok, tudományfilozófia, valamint az államtudomány makrogazdasági kérdései voltak. Jelentős szakmai és közéleti – így különösen országos érdekképviseleti szerv vezetésében, intézmény-átszervezésben, szervezetfejlesztő munkában és szakmapolitikai egyeztetések során szerzett – tapasztalatokkal rendelkezett, kulturális jogi (művészeti és oktatás jogi) és közjogi területen kiterjedt kutatói, valamint szakértői tevékenységet folytatott.
A Kodifikáció és Közigazgatás folyóirat, továbbá a Kodifikáció című lap szerkesztőbizottsági tagja, szerkesztője és a Közjogi szemle szerkesztője volt.
A Magyar Művészeti Akadémia 2013-ban döntött a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének önállóan működő költségvetési szervként történő megalapításáról, így 2015 elejével megkezdte működését az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMKI). A művészetelméleti-módszertani intézet a művészet elsődlegesen társadalmi relevanciájának, valamint a művészet elméleti összefüggéseinek tudományos igényű folyamatos vizsgálatára jött létre, de az MMKI végzi 2018-től az MMA művészeti ösztöndíjprogramjának lebonyolítását is. Ennek az intézménynek a kiépítése és igazgatása lett Kocsis Miklós legnagyobb és számára legkedvesebb feladatvállalása.
Sokoldalú tudományos, oktatói, szakértői, illetve szakmai közéleti munkájáért, „széles körű társadalomelméleti, valamint tudományszervezői tevékenységéért” 2020-ban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át.
Kocsis Miklóstól, az MMA MMKI igazgatójától április 12-én vettek végső búcsút az alsóörsi köztemetőben a református egyház szertartása szerint. A temetésen Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke búcsúbeszédében így szólt a jelenlévőkhöz:
„Tisztelt család, barátok, pályatársak, tisztelt gyászoló gyülekezet!
Temetésre gyűltünk össze, ebben a sajátos történelmi időszakban, a kavargó és változó világhelyzetben. Búcsúzni jöttünk, de hitünk szerint csak a testet temetjük, mely hordozója volt egy megtisztelő Isteni vendégségnek itt, e Földön, a Kárpát Hazában.
Kocsis Miklós jogász, közgazdász, komoly tudományos munkássággal háta mögött, fiatalon, 32 évesen vette kezébe a 2015-ben alapított MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatását. Tette ezt a „szélsőségek vad viharában”, ahogy Ő jellemezte korunkat. Fekete György elnök koncepciója mentén kezdte meg a szervezet kiépítését Kucsera Tamás Gergely főtitkár segítségével. Hatalmas feladat volt ez, a magyar szellemi élettér beélése, az elültetett mag szárba szökkentése. Szabad kezet kapott, mert a kutatás, a művészi alkotás segítése csak a szabadság légkörében lehetséges. Ugyanakkor intézményvezető számára kettős lét ez: hisz a felemelő mellett ott a kötöttség: a szervezet irányítása, lelkületének, légkörének napi szintű fenntartása, az intézményi struktúra éltetése. Kocsis Miklós Fekete György iránti feltétlen tisztelet jegyében és a feladat iránti alázattal végezte ezt a munkát. S e mellett részese volt a magyar szellemi életnek: tanulmányokat írt, kiadványokat, köteteket szerkesztett, kutatott. Területe az alkotmányjog, a kulturális jog tudományfilozófia és az államtudomány makrogazdasági kérdései voltak. Előadásokat tartott a kulturálisintézményi menedzsmentről, a művészeti közeg kérdéseiről számos hazai és nemzetközi konferencián, megosztva szakmapolitikai tapasztalatait hallgatóságával.
Hatalmas energia lakozott benne, többszörös sebességgel, erős koncentrációban élte életét. A másfélszáz publikáció, előadások sora fémjelezi munkásságát, melynek legnagyobb kihívása a Kutatóintézet vezetése volt. A helyzet nehézsége, a feladat nagyságának érzékeltetésére két szempontot emelek ki. Az egyik az, hogy a honi művészetelméletnek nem volt intézményrendszere. A másik az északi félteke társadalmainak atomizálódási jelensége, melyben – s itt Miklós szavait idézem – „a társadalmon belüli szétforgácsolódás és a különböző specifikus csoportok identitástudatának megnövekedése kezelendő válságjelenség”. Azon dolgozott, hogy a kultúráért felelős igazgatási szervek támogatása mellett olyan modell működjön, melyben a különböző csoportok hatékonyan, a társadalom javára, s ne egymás ellen működjenek. Ennek érdekében a Kutatóintézet tudományos háttérbázis létrehozásával, kutatások rendszerezésével, publikálásával segíti a művészeti alkotások, produkciók létrejöttét.
Az Intézet egyik fontos, a művészeti életre közvetlenül kiható feladata a 2018-ban elindított Művészeti Ösztöndíjprogram lebonyolítása. Kocsis Miklós legkedvesebb feladataként beszélt erről. Hatalmas vállalás ez, az évi másfélezer jelentkező közül kell megtalálni azt a százat, akibe az Akadémia bizalmát veti. A bírálati rendszer kialakítása, működtetése, apró korrekciója, az Akadémia tagozataival és elnökségével való egyeztetés hatalmas feladat, melyet Miklós kiválóan intézett. Művész sorsokról kellett dönteni, s a pályázatok bírálati rendszere e döntés előkészítésére szolgált. A Kutatóintézet az anonim bírálók körének megszervezésével olyan struktúrát alakított ki, mely alapja a Bíráló Bizottság reális döntésének.
Kérem engedjék meg, hogy az Akadémia alelnöke után a kolléga hangján emlékezzek Kocsis Miklósról. Arról az emberről, aki kortalan volt számomra. A műveltség, a személyiség ereje okán csak most, halálhíre okán szembesültem évei számával. Természetesen tisztába voltam
vele, hogy nálam fiatalabb, de, mint ahogy azt Plesz Antal akadémikus mondta, a közös munkában nincs korkülönbség, csak kor és különbség. Miklós végtelen tisztelettel viseltetett a Magyar Művészeti Akadémia iránt. Gyakorolta azt a manapság kivesző elvet, melyet tekintélytiszteletnek hívnak. Gyakorolta, mert mindig a feladat volt számára az elsődleges, s nem a személyiség. Hitt a szellemi tartalmakban, hitt a tudománnyal és művészettel megközelíthető „odaát”-ban, a szellemi világ szabadságában. S ebből fakadt tisztelete azok iránt, kik jártasak voltak ezen a terepen, kik tudták és munkásságukkal hirdették az elíziumi mezők valóságát. Fekete Györgyöt atyai, pontosabban – saját szavaival – nagyatyai mesterének tartotta, s feltétlen iránymutatónak tekintette a Makovecz-i alapító eszméket.
Velem, mint a mester tanítványával azonnal megtalálta a közös hangot, így szakmai vitáink szó szerint percek alatt fordultak konstruktív irányba. Legtöbbször előadásokon és az elnökségi üléseken találkoztunk. Sajátos, egyedi stílusban, az udvariasság jegyében, saját személyét visszahúzva, hangsúlyozottan az aktuális ügyre koncentrálva beszélt. Tudós ember volt, aki az érzés adta megismerést a gondolkodás alázatos szolgálatába utalta. Utóbbi hónapokban gyakran beszéltünk telefonon, s személyesen a Kutatóintézet jövőéről, az ösztöndíj program praktikus teendőiről. Árnyék ülte meg gondolatait, s igyekeztünk kibeszélni megérzéseit Bíztattam, hogy áprilisban visszatérünk ezekre, hiszen nem a felfokozott, de a harmonikus légkör vezethet csak a helyes álláspont megtalálásához. A Sors mást adott, s most itt álunk, s búcsúzzunk Tőle. Szívünk tele fájdalommal, s megrendülten tekintünk vissza, kutatjuk a tragikus, hirtelen távozás körülményeit. S megéljük, hogy a sors nagy kérdéseire nincs okszerű válasz. Nekünk most együtt kell élnünk drága társunk emlékével, s folyatnunk azt a munkát, melyet Ő állhatatos szívvel egy közösség szolgálatában végzett. Emlékeznünk kell, s ennek fizikai megjelenéseként kezdeményezem emlékfa ültetését és megjelölését a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet otthonában, a Hild-villa parkjában.
Legyen vigaszunk, mutasson nekünk irányt akadémikus társunk, Kampis Miklós, a Nemzet művészének szavai:
»Minden, amit itt a Földön az emberek tesznek vagy mondanak,
a Magasságokból veszi eredetét,
ahonnan minden lényeges tulajdonság szétárad mérték és egyensúly szerint.
Így hát semmi sincs, mi nem fentről származik és nem oda tér vissza.«
Isten áldjon, s adjon örök nyugodalmat Neked!”
