2025. március 10. és 30. között tekinthetőek meg a tavalyi Ezüstgerely Művészeti Pályázat díjnyertes és elismerésben részesült alkotásai – köztük Péter Alpár képzőművész, alumni ösztöndíjas művész munkája - az Allee Bevásárlóközpontban.
Az Ezüstgerely Művészeti Pályázat eredményét 2024 decemberében hirdették ki. A pályázatot a magyar sportirányítás, illetve a művészeti képzés és kutatás meghatározó hazai intézményeinek összefogásával bonyolította le a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának háttérintézménye, a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt.
A díjnyertes és az elismerésben részesült alkotásokat – amelyek témája a közösség ereje a sportban – professzionális és amatőr fotósok, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hallgatói, továbbá a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasai készítették. A látogatók így nemcsak a sport élményében merülhetnek el, hanem a kortárs művészet friss látásmódjával is találkozhatnak március folyamán az XI. kerületi Allee Bevásárlóközpontban rendezett kiállításon, ahol többek közt megjelenik Péter Alpár, az MMA alumni ösztöndíjas művésze, aki Napszekerek című művével harmadik helyezést ért el az Installáció kategóriában.