A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) és a Magyar Kultúra Kiadó (Győr) kerekasztal-beszélgetést szervezett Az irodalomtanítás jövője címmel Móser Zoltán Olvasatok című könyvsorozatának bemutatására szeptember 9-én a Hild-villában, az MMA MMKI székházában. A beszélgetés és vita mottóját Riedl Frigyes sorai adták: „az irodalomtanárnak az a hivatása, hogy megtanítsa a növendékeit olvasni...”. Az eseményen részt vett Móser Zoltán, az MMA rendes tagja, a PPKE nyugdíjas tanára, Kulin Ferenc irodalomtörténész, az MMA rendes tagja, Falusi Márton költő, szerkesztő, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa, Csörsz Rumen István irodalomtörténész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa, Tóth M. Zsombor az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar egyetemi adjunktusa, valamint Vinczellér Katalin, a Veres Pálné Gimnázium középiskolai tanára.
Móser Zoltán hét kötetesre tervezett könyvsorozata a középiskolásokat célozza meg, és elsősorban azokról az írókról és költőkről szól, akik a tananyag részét képezik. De nem nevezhető tankönyvnek, inkább azok kiegészítőjének. A célja az, hogy kedvet ébresszen az olvasáshoz, hiszen panaszként, tanácsként is hallható a magyartanároktól, hogy „nehéz szövegből” egy oldalnál többet nem olvasnak a diákok, az internet foglyaiként máshoz szoktak. A beszélgetésen azt szerették volna kideríteni a résztvevők, hogyan, miként lehetne másként oktatni, milyen képet tudunk felvázolni a jövő irodalomtanításáról?
A jelenlévőket Csáji László Koppány, az MMA MMKI megbízott igazgatója köszöntötte, aki egyúttal bemutatta a kerekasztal-beszélgetés résztvevőit.
Móser Zoltán a kiadványok alapján ismertette javaslatait az oktatáshoz kapcsolódóan, amelynek során felvetette a kérdést, feltétlenül szükséges-e tankönyv az irodalom tanításához? Hogyan lehet többek közt Amade Lászlóról úgy írni, hogy a gyerekek élvezzék is, vagy akár Ányos Pálról; miként lehetne leírni nekik, hogy mi volt Balassi előtt 500 évig, merthogy akkor is volt élet, méghozzá balladák, táncok formájában (a 7. kötet éppen ezért a középkorról szól majd). Hozzátette, a szöveg és a kép akkor működik jól egy tankönyvben, ha párbeszédet folytatnak egymással, de ezt sajnos nem mindig sikerül prezentálni.
Kulin Ferenc meglátása szerint a tankönyv használata igen is fontos, mivel elvi segítséget ad, nélküle „zsibvásárrá” alakulna a magyaróra, szükséges, hogy valamilyen dokumentálható módon követelményt közvetítsünk, amire a diák is hivatkozni tud. Kitért arra is, hogy sokkal inkább az irodalomtanítás részévé kellene tenni a politikatörténetet, ami nem megkerülhető probléma: vállalni kell, hogy mindig is voltak egymással szemben álló nézetek, meg kell határozni a saját pozíciónkat, de fontos szem előtt tartani a diákok megosztottságát is ezügyben. Nyíltsággal, őszinteséggel lehet feloldani ezt az ellentétet, amelyre a legszebb példát az írók-költők adták.
Csörsz Rumen István felhívta a figyelmet a versek és egyéb irodalmi szövegek zeneiségére. Véleménye szerint az irodalom aktív készségeit hagyjuk elhalni az óvoda után, éppen ezért fontos a populáris műfajok bevonása az oktatásba, hogy azokat a fajta élményeket, amikkel a gyerekek nap mint nap találkoznak, és jobban magukénak érzik, könnyebben kanonizálni lehessen. Ez nem egy új gyakorlat a művészetekben, gondoljunk például a versek megzenésítésére.
Falusi Márton kifejtette véleményét a zene és költészet kapcsolatát érintve azokról a versekről, amiket még énekelve adtak elő, vagy jól megzenésíthetők. Mint mondta, ezek a költészet értékes, de viszonylag szűk szeletét adják. A versek megzenésítése ma is nagy népszerűségnek örvend, azonban a bonyolult metrikai alakzatokból, ritmusképletekből, amiket a 20. századi líra meghonosított, rendkívül nehéz dalt szerezni, így csapda is lehet a zene. Hozzátette, nem járható út, ha a kortárs irodalom nagy része kimarad az oktatásból, megáll a 20. század közepén, a diákok nem tanulnak meg kortárs műveket olvasni, ezért a különböző korszakokat párhuzamosan lenne a legjobb tanítani.
Tóth M. Zsombor szerint kulcsfontosságú az interdiszciplinaritás megvalósítása az irodalom oktatásában. Az egyes műveknél elengedhetetlennek tartja, hogy a tanulók a vonatkozó történelmi eseményekkel is össze tudják kötni őket, tudjanak párhuzamot vonni régi és új között, emellett megtanuljanak helyesen beszélni, gondolkodni, kifejezni magukat. Elmondása szerint a kerettantervnek olyannak kell lennie, hogy egyben a tanári szabadságot is biztosítsa. Mint az elhangzott, gyakran teszik fel neki és kollégáinak a kérdést, mennyit is olvasnak a gyerekek? Olvasnak egyáltalán? „Igen, csak mást, és máshogyan.” Ehhez a tanároknak alkalmazkodniuk kell, de abban is fontos szerepük van, hogy miképpen sajátítják el a gyerekek a technikai eszközök használatát.
Vinczellér Katalin szerint valóban kétségtelen a változás, az olvasáskultúra teljesen megváltozott, éppen ezért fontos lenne megtárgyalni, hogy a kortárs szöveg megértését hogyan lehetne gazdagítani, bizonyos szabadságot adó, inkább csak irányvonalat mutató könyvekkel. Lényegesnek tartja, hogy a gyerekek megtanuljanak olvasni, kérdéseket feltenni, közük legyen ahhoz, amit olvasnak. Ezek kulcsfontosságú szerepet játszanak abban is, hogy az utolsó évben gond nélkül le tudják tenni az érettségit – ha csak a vizsgára való szigorú felkészülést tartja szem előtt a tanár, akkor ez a feladat jó eséllyel akadályokba ütközhet.
Galéria
