Április 25-én Befejezetlen múlt – Eszmetörténeti konferencia a XIX. és XX. század fordulójáról és ami belőle következett címmel tartott konferenciát az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia székházában. A rendezvény élőben is követhető volt a kutatóintézet YouTube-csatornáján, ahol az előadások hamarosan egyesével is visszanézhetőek lesznek.
A modern művészet egyik meghatározó korszaka a századfordulóra esett, a modern művészetnek a múlthoz való viszonya pedig kitágítható a hagyományok általános újra- és átértékelésével, ami szélsőséges megvalósulásában elvezetett „a múltat végkép eltörölni” abszurditásához. A konferencián elsősorban arra keresték a választ, hogyan látták a századforduló gondolkodói önmagukat, hogyan látta őket a rá következő nemzedék, illetve hogyan látjuk mi, jelenkori emberek a korszakot.
A hallgatóságot Farkas Attila filozófus, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem adjunktusa, az MMA MMKI tudományos munkatársa köszöntötte, aki mindenki figyelmébe ajánlotta a kutatóintézet kiadásában frissen megjelent Eszmetörténeti lehetőségek című e-könyvet, amely már elérhető a honlapon. A kötet tanulmányainak előadásanyaga olyan korábbi műhelykonferenciákon hangzott el, amelyek hasonlóképp eszmetörténeti témákban tárták fel a különböző tudományterületek és az eszmetörténet viszonyát. Mint azt elárulta, jelen konferencián egy konkrét történeti korszak mozzanatait, mai hatásait kívánták megvizsgálni különböző társadalom- és humántudományi szakterületek képviselőivel, valamint filozófusokkal.
Első előadóként Boros János filozófus, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi tanára szólalt fel, aki a történeti gondolkodás múlthoz való viszonyát vizsgálta. Feltette a kérdést, hogy vajon meghatározhatók-e a múlt eseményei, eszméi, illetve miként értelmezhetőek, és mit tart egy későbbi kor korábbi eseménynek? Meglátása szerint már a múlt meghatározása is problémákba ütközik, hiszen az nem létezik, csak a jelenben, a mi gondolatainkban. Az eseményeket értelmezésük alkotja, amely csak az emberre jellemző, ezáltal később nyernek csak értelmet maguknak, nem pedig a cselekvés időpontjában.
Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a Széchenyi István Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója a magyar társadalom struktúrarajzát ismertette Jászi Oszkár szociológiai tárgyú írásaiban. Elmondása szerint tényszerű, hogy a már korban vitatott kompromisszum, megállapodás, amit kiegyezésnek nevezünk, történeti értelemben megvizsgálva egyfelől hordoz hatalmas eredményeket, másfelől viszont hátrányt is, és ez az a kérdés, amit Jászi Oszkár és társai maguk is vitatnak. Jászi Oszkár társadalomtudományi – és ezen belül a magyar társadalom szerkezetéről írt – munkássága nehezen elemezhető és értékelhető, ugyanis nem csupán a szociológia területén mozgott, illetve egész munkásságát áthatja az aktív politikai szerepvállalás.
Kovács Őrs Levente szociológus, történész, az MMA MMKI tudományos segédmunkatársa előadásában az aranykorhoz nyúlt vissza, azon belül is a polgári társadalom alapvető kérdéseihez. Az előadásból kiderült, milyen szerep jutott a századfordulón a magyar kispolgárságnak, illetve a középosztálynak, és hol húzódtak a politikai hatalomtól független értékorientáció és érvényesülés lehetőségei és határai. Mint azt hangsúlyozta, a XIX–XX. század fordulójára már néhány évtizeddel később is aranykorként tekintettek vissza. Az előadás elsődleges célja az volt, hogy dinamikus társadalomtörténetként, a folyamatra fókuszálva adjon rátekintést a magyar kispolgárság történetére, jelenkori tendenciáira.
Leidinger-Demeter Kata történész az egykekérdést tanulmányozta a magyar közgondolkodásban a századfordulótól a Horthy-korszakig. Az 1930-as évek végéig kialakult szempontokat és állásfoglalásokat mutatta be, különös tekintettel a népi írók gondolataira, akik nemzeti ügyként tekintettek az egykekérdés megoldására, és írásaikkal hamar a figyelem középpontjába terelték a problémát. A XIX. század második felétől kezdve szokatlan jelenség lépett fel a baranyai parasztság körében, amelyet az évről évre csökkenő tendenciát mutató születésszámok jeleztek. A téma vizsgálata során olyan szempontok merültek fel, mint a földbirtokreform szükségessége, a magyar társadalom vezető rétegeinek felelőssége, a felemás polgárosodás megítélése, valamint az idegen népek térnyerése az üresedő magyar falvakban.
Kovács Dávid történész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi docense, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa a magyar nemzetszemlélet változásait vizsgálta előadásában a századfordulótól az 1930-as évekig, illetve ezen nemzetszemlélet – a háború és Trianon nyomán bekövetkezett – átalakulását kívánta bemutatni, egyúttal választ adva arra a kérdésre, hogy mi is a különbség a történettudományi és a filozófiai aspektus között. A nemzetszemlélet elmondása szerint nem más, mint egy adott kor közgondolkodása, és bizonyos gondolati formákban jelenik meg, ilyenek a különféle nemzetkarakterológiai vélekedések, a nemzetfogalom-meghatározások, a közösség hivatására vonatkozó elképzeléseink vagy a különböző múltértelmezések, történelemszemléletek.
Segesdi Gergő történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza, a KRE-DIt online tudományos folyóirat főszerkesztője a köztársasági gondolat megjelenését tárgyalta a magyar politikai közbeszédében, valamint bemutatta a hatalom viszonyát a köztársasági mozgalomhoz. Mint azt felvetette, a századelő Magyarországán a Nagy György vezette köztársasági mozgalom formájában megjelent a köztársasági gondolat. A mozgalom nyíltan hirdette az államforma megváltoztatásának a szükségességét. Az előadásból kiderült, mi történt végül a köztársasági gondolattal és annak képviselőivel Magyarországon, illetve teljesen eltűnt-e a magyar közbeszédből, vagy mégis jelen volt-e valamilyen formában.
Windhager Ákos művelődéstörténész, az MMA MMKI tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója a korai magyar modernitás Petőfi-képét tanulmányozta. Mint azt elárulta, a sokak által ismert Petőfi-kultusz, amely hosszú ideig a köztudatban élt, valójában Jókai Mórnak volt köszönhető, azonban kettejük viszonya kezdetben másként alakult: mély barátságot ápoltak, amely viharosan és drámaian ért véget a szerelem miatt, Petőfi halálával viszont újra előtört Jókaiból az a kötődés, amely később a kultuszt alakította. Az előadó bemutatta, hogy 1848–1849 nagytörténete miként változott, különös tekintettel a korabeli magasművészetben megjelenő, Jókaiéhoz hasonló Petőfi-kép újraírásokra.
Falusi Márton költő, író, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa, a Magyar Művészet főszerkesztője Ady Endre befejezetlen életművét járta körbe, aki elmondása szerint legalább olyannyira kultuszteremtő költő, mint József Attila és Pilinszky János, és akinek költészete, szépprózája és publicisztikája egyszerre alapozta meg a modern magyar politikai identitást, egyúttal kezdeményezte – akár a vele való radikális szakítás révén – a magyar költészettörténet későbbi szemléletmódjait. Hangsúlyozta, elég hozzá felületesen ismerni a XX. századi művelődéstörténetünket, hogy láthassuk, Ady Endre a modern magyar politikai és kulturális identitás letéteményese.
Fenyvesi Szabolcs filozófus, doktorandusz, a Pécsi Tudományegyetem Filozófia Doktori Iskola hallgatója a moralitás és a politika különös viszonyát ismertette: néhány antopológiai meglátásból kiindulva járta körbe a bűn fogalmának a retorikai alkalmazását, majd tágabb kontextusba helyezte azt. Rámutatott, hogy az ember szubsztanciális lényege gondolkodó lényként az igazságra, élőlényként az életre törekedni: a helyes tehát az, hogyha ezekre törekszünk, helytelen pedig, ha az ellenkezőre. A modernitás kibontakoztatta, hogy a politikai eszmék többnyire pontosan fordítva mutatnak túl önmagukon, mint ahogyan elvárnánk: nem a moralitás felől határozzák meg magukat, hanem igyekeznek azt magukhoz igazítani.
Bólya Anna Mária zeneelmélet- és tánctörténet-tanár, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi docense Nizsinszkij Tavaszi áldozata című művét járta körbe. A tradíció kérdése kapcsán arra is fényt derített, miként lehetséges a hagyományok újra- és átértékelése. Előadásában azt vizsgálta, hogy Nizsinszkij koreográfiája, illetve a zene-tánc viszony mennyiben utal a tradícióelemekre; valamint hogy a későbbi, szintén a tánc rítus voltát hangsúlyozó koreográfusok, az amerikai Ailey vagy a francia Béjart mennyire tudta a tradíciót a dawsoni modell értelmében táncműveibe beépíteni.
Wesselényi-Garay Andor építészteoretikus, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos főmunkatársa a töredezett modernitás urbanisztikai nyomait kereste a budapesti „várostesten”. Az előadás alaptézise szerint a főváros a befejezetlen múltak és a töredezett modernitás kettős csapdájában létezik, ennek oka, hogy abban a folyamatban, amelynek során topografikus városból urbanisztikai város lett, részben megszüntette a várostestet konstituáló, legfontosabb csomópontját, első urbanisztikai kellékét pedig a topografikus logika figyelembevétele nélkül helyezte el, a mai napig konfliktusokat okozva a városszervezésben. Az előadásnak emellett célja volt meghatározni a különbséget a topografikus és az urbanisztikai város között.
