Ellenkultúra-e a keresztény könnyűzene?
Bár fontos előzményei voltak, a popkulturális informáltság szintjén úgy él, hogy a keresztény könnyűzene gyökereit Amerika nyugati partjához lehet visszavezetni. Ilyen előzménynek tekinthető a Jézus-mozgalom, amely az 1960-as évek végén, 1970-es évek elején kezdődött és a Krisna – tudat mozgalom térhódítása Amerikában és Nagy-Britanniában.
A keresztény könnyűzene kezdeti próbálkozásai választ kerestek arra a kulturális forradalomra, amit ma beatkorszaknak nevezünk. Ennek legfontosabb tulajdonsága - ami felkeltette a hívó keresztények figyelmét – a közösségformáló erővel bíró hatás, amely vonzotta a különféle vallások képviselőit is. Így lett Jézus is a beat-korszak egyik „inspiratív személyisége”; az úgynevezett „hippi” mozgalom követői gondolkodásuk és életvitelük középpontjába a LOVE, vagyis szeretet szót helyezték, ám nagy kérdés, hogy ebből vajon ebből milyen életgyakorlat következik? És vajon milyen LOVE az, ami ebből megjelenik a korabeli nagyhatású dalok szövegeiben? Amerikában mindezzel párhuzamosan elindult a folk előretörése és megújulási folyamata, melynek legismertebb képviselője az immár irodalmi Nobel-díjas Bob Dylan, aki kitágította a zenei stílusokat és a popkultúra erős formálójává vált. A hívőket foglalkoztatni kezdte az a kérdés, hogyan lehet keresztény választ adni erre az elementáris kulturális erőre? Válaszként elkezdődött egy - részben máig tartó - útkeresés, amely arról szól, hogyan lehet keresztény szellemiségű tartalmat bevinni azokba a világi műfajokba, amelyeket a mindenkori fiatalok hallgattak és hallgatnak. Ebbe a korbeli forrongó, turbulens szellemi örvénylésbe került bele néhány szélesebb nyilvánosságot nyert keresztény próbálkozás, amelyek a zenei popkultúrán keresztül szerettek volna teret nyerni Jézus tisztelete számára.
A magyar keresztény könnyűzene színrelépését – szintén előzmények után - Szilas Imre 1968 áprilisában a Mátyás -templomban bemutatott Húsvéti miséje jelzi. A prágai tavasz heteiben, a Hair című musical Broadway-bemutatója előtt a világon elsők között mutat be beatmisét az akkor 18 éves fiatalember. A zeneszerző beatmiséjét nagy érdeklődés övezte, a nyomasztó politikai közeg ellenére több ezer fiatal hívő hallgatta a templomon kívül.
Érdekesség, hogy a beatmisét kísérő zenekar tagjai között feltűnik a Gemini és a későbbi Hungária egy-egy tagja is. Szimbolikus, hogy az Illés Együttes is éppen a Szentháromság tér másik pontján adott koncertet…
Az akkori rendszer államvédelmi szolgálata erős figyelemmel kísérte a beatmise bemutatóját, hiszen tisztában volt azzal, hogy a könnyűzene mozgósító ereje milyen nagy. Szilas Imre végül el is hagyta az országot, Amerikába emigrált. A 70-es években aztán folytatódik, bár inkább a felszín alatt és hálózat-szerűen terjed, az 1980-as években viszont ismét a közéleti észlelés szintjére felerősödik az a könnyűzenei törekvés, hogy a popkultúra eszközrendszerét szolgáltba állítsa Jézus tisztelete számára. Ennek a jelenségnek a gyökerei viszont már az undergroundig vezethetőek vissza. Míg a ’60-as évek végén a folyamat -főképp, de egyáltalán nem kizárólagosan - a katolikus közösségekben zajlik, addig a ’80-as években inkább a karizmatikus közösségekből nő ki. A valóság természetesen ennél sokkal árnyaltabb, de a kontúrok mégis érdekesek. Leginkább akkor, ha a meghívott új zenei műfajok felől vizsgáljuk a kérdést. Vajon hungarikum-e tehát a Szilas-féle beatmise? Szigorúan véve nem tekinthető annak, ugyanakkor tökéletesen mutat rá arra, hogy - miként a világi műfajok esetében – a magyar könnyűzene az új trendekre rendkívül gyorsan megszüli a maga minőségi, irányadó válaszait. Ez a történelmi tapasztalat azonban számunkra leginkább a jövő felől érdekes…
Horváth Gergely, a Magyar Kultúráért Alapítvány csoporthoz tartozó Petőfi Media Group ügyvezetője március 2-án, Az utolsó garabonciások II. - A magyar ellenkultúra (1958-1996) című konferencián előadásában a magyar keresztény könnyűzene jelentőségét, mai lehetőségeit és fontosságát emeli ki.
A kiemelt kép forrása: Gável András
