„Ágyúk és virágok” – Cziffra György emlékezete címmel a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete a Cziffra Fesztivállal együttműködve nemzetközi tudományos műhelytalálkozót rendezett november 20-án a Duna Palotában.
Az esemény egyik fontos felvetése szerint Cziffra György zongoraművész pályája olyan tudományközi megközelítést igényel, amely az esztétikai paradigmaváltások, a zongorajáték hagyományai, a XX. századi magyar történelem, valamint a nemzetközi piac együttélését képes átfogni. A szervezők hosszabb távon azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy elindítják a korszerű életrajzi kutatást és a zongoraművészi fogadtatás feltárását, valamint megrajzolják az emigráns magyar zenészek történetét.
A műhelytalálkozón jelen lévőket Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója köszöntötte. Mint azt hangsúlyozta, bízik benne, hogy sikerül elindítani egy izgalmas párbeszédet Cziffra György munkásságáról, amelynek kérdésfelvetései további értekezésre adnak majd okot.
A tudományos ülést Kovács István költő, történész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja nyitotta Cziffra György című költeményének felolvasásával. A folytatásban Windhager Ákos művelődéstörténész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének tudományos munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója szólalt fel, aki az Ágyúk és virágok című könyv Cziffra György-képét mutatta be előadásában. Elmondása szerint az emlékkötetet sokféleképpen reklámozták már, azonban érdekes módon a zenei leírásokban rejlő líráról kevésbé esett szó, pedig a XX. század egyik kimagasló zongoraművészéről beszélünk, aki nem mellesleg érdemi módon tudott beszélni is művészete tárgyáról. Az előadás többek közt arra kereste a választ, hogy vajon mennyiben azonos a kötet által kialakított kép azzal, amelyet az idős művésztől közvetlen környezete megismert, illetve mennyiben érhető tetten a zeneirodalom legendás hírű előadója az irodalmi magaslatokra törő vallomások hasábjain.
Gombos László zenetörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének tudományos munkatársa előadásában kitért arra, hogy Cziffra Györgyöt nem más fedezte fel, mint maga Dohnányi Ernő, a múlt század első felének leghíresebb magyar zongoraművésze. Emellett arra is választ kívánt adni, hogy a legendákon túl milyen kapcsolat lehetett a két művész között, hogyan illeszkedett a Dohnányi-növendékek sorába Cziffra, illetve hogy létezhetett-e valójában a hagyományos értelemben vett Dohnányi-iskola.
Halper László beszédében a fiatal Cziffra György könnyűzenei tevékenységét és a korszak kiemelkedő muzsikusait, helyszíneit járta körbe. Bemutatta azt a szórakoztató zenei világot, amelynek a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején Cziffra is részese volt Budapesten, valamint kitért arra a zenei közegre is, amelyben Cziffra olyan élményekre és tapasztalatokra tett szert, amelyek színesítették zenei palettáját és későbbi karrierje során hasznosnak bizonyultak.
A második szekció kezdetén Fehér Anikó népzenekutató, karnagy, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Intézetének tudományok főmunkatársa olvasta fel Szabados György Cziffra Györgyről írt sorait. Ezután Dráfi Kálmán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének tanszékvezetője és habilitált egyetemi tanára tartotta meg beszédét, akit a sors abban a szerencsében részesített, hogy rövid ideig Cziffra növendéke lehetett, később pedig hangversenyeit is hallhatta. Úgy véli, előadásának varázsa éppen a kottahűség és a rögtönzés kettősségében ragadható meg; miközben minden egyes hang helyét tökéletesen ismerte, úgy szólaltatta meg azt, mintha abban a pillanatban találta volna ki a módját. Mindemellett szó esett Cziffra perfekcionizmusáról, valamint az előadó több olyan fogást is bemutatott zongorán, amelyet egyenesen tőle lesett el.
Kassai István zongoraművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Cziffra György improvizációit ismertette a közönségnek. Álláspontja szerint a művész nem abban az értelemben volt improvizátor, mint például a nagy orgonisták, hiszen nem volt olyan élethelyzetben, hogy saját invenciójú darabbal kellett volna a közönség elé lépnie, így fiatal korában abból élt meg, hogy ismert dallamokat csillogó ruhába öltöztetett és bravúrosan előadott. Hangsúlyozta, rögtönzéseiből – amelyeknek a titkát máig nem lehet megfejteni – gyakorlatilag csak azokat ismerjük, amelyeket a stúdiófelvételek vagy a rögzített koncertelőadások hangszalagjai megőriztek, ezek a darabok azonban minden szempontból kiérlelt produkciók.
A műhelytalálkozó részeként pódiumbeszélgetésre is sor került, amelyen Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapítója és Zsoldos Dávid zenetörténész vettek részt. A beszélgetés során – amelyben a közönség tagjainak is lehetősége nyílt állást foglalni – áttekintették Cziffra György életművét a hazai és nemzetközi fogadtatások alapján, emellett kitértek szellemi örökségének sorsára is.
