Az ígéretes fiatal balerina Japánból érkezett, igazi művészetkedvelő családból, szenvedélye a táncművészet. Június 24-én szombaton Michael Kropf Bolerójában táncolja a főszerepet. A szerepről és a balettművészetben való kiteljesedéséről kérdezte Bólya Anna Mária.
Bólya Anna Mária: Éppen egy egész napos próba után találkozunk, mi a programotok?
Nichika Shibata: Igen 11 órától tréningünk van, majd utána este 6-ig próbálunk. Ez mindennap így történik egész héten. Az előadás napján pihenünk délelőtt. Engem szerencsére nem fáraszt ki nagyon a próba, de azért este már jól esik egy kis pihenés.
B. A.: Hogyan kezdődött a szerelem a balettel?
N. Sh.: Az édesanyám elvitt balett órára és rögtön ott is ragadtam. A családunkban – bár nem művészek a szüleim – a zene és a táncművészet mindennapos szinten jelen volt. Például tanultam énekelni is, de megismertettek művészet több más ágával is. Azután végül a balettot választottam.
B. A.: Mit jelent számodra a szenvedély a Boleróban?
N. Sh.: A Bolero egy kicsit nehéz számomra. Itt egy nő figurát kell megformálnom, aki az összes férfira hatást gyakorol és mindegyiküket vonzza. Az életben én nem ez a karakter vagyok. Vagyis megpróbálom elképzelni, megalkotni ezt a képet a fejemben.
B. A.: Sikeresen?
N. Sh.: Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni.
B. A.: Hogyan inspirál Téged a Bolero zenéje?
N. Sh.: A Bolero éppen édesapám kedvenc zenéje. Nagyon sokat hallottam. Nagyon érdekes zene, amiben gyakorlatilag állandó ismétlődés van, ugyanakkor különféle hangszerek szólalnak meg. Ez fokozatosan erősödik, míg a végén a szenvedély tetőzik. A koreográfia is ezt jeleníti meg. Amikor az elejétől a végéig táncolom, ezt érzem, ahogyan a szenvedély fokozatosan előre tör.
B. A.: Jelenleg az Europa Balett Sankt Pölten-i ösztöndíjas képzésében tanulsz. Előtte japán, európai és amerikai balett kurzusokon vettél részt. Ha csak három dolgot említhetnél meg, amit a tanáraidtól kaptál, mi lenne az?
N. Sh.: Az első talán az, hogy megtanultam, hogy az egyes balett gyakorlatokat hogyan lehet hatékonya és jól megtanulni, vagyis a legjobb balett technikát. A második a színészi játék, vagyis az expresszivitás a mozgásban, táncban. A harmadik, amit a tanároktól és koreográfusoktól Japánban és itt is megtanultam, az a munka. Hogy, amit javítani, fejleszteni szükséges, azon addig dolgozzak, amíg eredményt nem érek el. A tanáraim, koreográfusaim erőt adnak a munkához, megmutatják az utat.
B. A.: Mik a terveid az eljövendőkre?
N. Sh.: Most az a fontos, hogy táncolok, nem a helyszín a fontos, hanem a tánc. Azután ha majd hívnak valahová, akkor megyek. Jelenleg a Bolero mellett a jövő héten bemutatandó Sissi-ben, a Rómeó és Júliában vannak főszerepeim és emellett néhány kisebb szerepem is van.
B. A.: És mindezeket hogyan bírod energiával? Tanárodtól hallottam, hogy a fiúkat is lepipálod a Boleró-ban.
N. Sh.: Energiám valóban van. Amikor próbálok, akkor nem gondolok arra, hogy “jaj de fáradt vagyok”, hiszen az utasítást ad a testemnek, hogy legyen fáradt. Nem gondolok erre, és nem is fáradok el könnyen. Szóval, amikor próbám van, akkor megpróbálok nem fáradtnak lenni.
B. A.: A Bolero koreográfusa, Michael Kropf a szerep kifejezésére inspirál Téged. Ő úgy látja, hogy japán, ahonnan érkezett egészen más hagyományokkal rendelkezik a mozgásos kifejezésben, mint Európa. Közben megfigyelte, hogy a kifejezés terén az utóbbi egy évben rendkívül módon megváltoztál, és az európai hagyomány táncban való történetmondási stílusához akklimatizálódtál. Vajon milyen érzés lehet, milyen érzés számodra, amikor expresszivitásra kapsz egy koreográfusi kérést? Mennyiben volt tudatos a változás a színpadi jelenlét és kifejezés tekintetében?
N. Sh.: Ahogy már említettem, a Boleróban egy karakteremtől eltérő nőt jelenítek meg a színpadon. Nehéz erről a kérdésről beszélni. Ugyanakkor a jó koreográfus adja az inspirációt a szerep átélésére és én át is veszem ezt az inspirációt és továbbviszem. A zene is inspirál a színpadi kifejezésre, amely végül az alapot adja a történetmondáshoz. A zene képeket teremt a fejemben, amiket azután táncban fejezek ki.
