Bemutatták az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) műhelyében készült és az MMA Kiadó gondozásában megjelent Magyar irodalmi művek 1956–2016 című irodalomtörténeti lexikont Egerben, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen (EKKE) október 4-én.
A könyvbemutatón Falusi Márton, a kötet főszerkeszője, az MMA MMKI tudományos főmunkatársa; Kusper Judit, az EKKE intézetigazgatója és egyetemi docense; Bednanics Gábor, az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa, az EKKE Irodalomtudományi Tanszékének főiskolai tanára; valamint Balogh Gergő, az EKKE Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi tanársegéde beszélgetett. A könyvbemutatón többek közt olyan kérdésekre keresték a választ, mint: hogyan működik egy lexikon, milyen szerepet vállal napjainkban? Miért gondolták úgy a szerkesztők, hogy működőképes lesz egy lexikonformájú irodalomtörténet a jelenben is? Miként lehetséges a közelmúlt irányából közelíteni egy lexikon megírásakor, és hogyan juthatunk el a kortárs irodalomhoz?
Mint arra fény derült, a kötet egyedülállósága abban áll, hogy elveti a hierarchikus szemléletmódot az irodalmi művek rendszerezésekor. Fontos szempont volt továbbá a művek beválogatásánál, hogy egy szerzőtől maximum öt mű kaphat saját szócikket. Ebben szerepet játszott többek közt az életmű gazdagsága vagy a szerző munkásságának megújulása, fordulatossága.
Kusper Judit mindenekelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak fizikai, hanem szellemi valójában is terjedelmes kötetről beszélhetünk. Az 1956 utáni irodalom rendszerezése nem könnyű feladat, hiszen ezzel a korpusszal találkoznak a legkevesebbet a hallgatók tanulmányaik során. A kortársak így sokaktól távolabb kerülnek, hiszen inkább a klasszikus irodalom térnyerése figyelhető meg, és meglátása szerint elérkezett az idő, amikor ebből a szemléletből ki kell lépni.
Falusi Márton elárulta, a szerkesztői folyamatok kezdetekor értelemszerűen a cím kérdése is felmerült, amely nagyon izgalmas feladatnak bizonyult. Az „enciklopédia” elnevezést azonban korán elvetették, hiszen egyáltalán nem a teljességre törekvés volt a céljuk. Elengedhetetlennek tartották viszont, hogy orientáló jellegű legyen a könyv, nem érezték szerencsés megoldásnak, ha az túl sok művet vagy szerzőt ölel fel. Falusi rámutatott, hogy a lexikon határozottan próbálja kiválasztani és felmutatni az értékeket, amely szintén a szerkesztőbizottság elsődleges céljai között szerepelt.
Bednanics Gábor véleménye szerint a lexikonban egyáltalán nem érződik az, hogy túlságosan szélsőséges vagy csak egyirányú szemléletek jelenjenek meg benne. Bár az egyes szócikkírók – halványan érezhetően – mindig ugyanazt a nézetet képviselik, amely vissza is köszön az egyes bekezdésekben, mégsem ez kerül mondanivalójuk középpontjába, hanem minden beszámoló kerek egész képet vetít az adott műről.
Balogh Gergő meglátása szerint számos hierarchikus vállalkozás érhető tetten korábbi irodalomtörténeti írásokban, legyen az akár egyszemélyes munka vagy többszerzős vállalkozás. A legtöbb ilyen történetíró általában hatástörténeti vagy leszármazási elvet képvisel, és erősen posztmodern szemléletet helyez előtérbe. A lexikon mindezt elveti, ugyanakkor egyfajta gyakorlati igényt is kiszolgál, hiszen nagyobb áttekintést enged az olvasónak – avagy a „használónak” – amelyre eddig aligha volt példa az irodalomtörténet-írásban.
