A Népi/vernakuláris építészet: a hagyományoktól a jövőig címmel augusztus 27. és 31. között zajló nemzetközi konferencia harmadik napján a hagyományos tudás megismerése és kortárs alkalmazása mellett a közép-európai régió jellemző problémái és jó gyakorlatai is megjelentek az előadások tematikájában.
Augusztus 29-én a Balaton-felvidék építészeti örökségével ismerkedtek meg négy kontinens szakemberei Taliándörögdtől Salföldön át egészen Köveskálig és Balatonakaliig. Az első fontos állomás Taliándörögd volt, ahol Józsa Tamás, a Hild József Építőipari Technikum igazgatójának vezetésével az Inkler-ház restaurálási munkálataiba pillanthattak be a konferencia vendégei. A felújításban és helyreállításban az építészet különböző területeivel foglalkozó tanulók is részt vesznek. A felújítás elkészülte után az épület a Népi Építészeti Munkabizottság székhelyeként funkcionál majd. A résztvevőket Salföldön Somogyi Győző Kossuth-díjas akadémikus látta vendégül, aki egy körséta keretében mesélte el a falu huszadik századbeli történetét, egyes porták és épületek személyes hátterét, változásait. A hetvenes években, amikor városi értelmiségiek és művészek körében népszerűvé vált a Káli-medence és környéke, Salföld egy szinte teljesen elnéptelenedett, romos házakkal teli település képét mutatta. A kommunista időszakban a falut egyáltalán nem fejlesztették, így a családok a munkahelyhiány miatt kénytelenek voltak elköltözni innen. Az épületek egy részét „kockaházakká” alakították, mások – a fejlesztés címén végzett beavatkozás híján – megtartották a környékre hagyományosan jellemző arculatukat, még ha sokuk már düledezett is. A betelepülő értelmiségiek, művészek felismerték a település archaikus arculatában rejlő értéket, ezért az eredeti stílusjegyek szerint újították fel vagy építették fel a ma látható épületeket. Somogyi Győző a konferencia résztvevőit otthonába is meginvitálta; ennek elülső, utcafronti része a XVIII. században épült, a hátulsó részt pedig később ő maga építette hozzá, jellegében mégis egységes maradt. A buszos utazás során Kerner Gábor műemlékvédelmi szakmérnök ismertette a környék egyedi építészeti jellemzőit az út mentén sorakozó házak példáin keresztül. Kékkúton és Köveskálon részletesen is bemutatott egy-egy jellegzetes és jelentős épületet: egy 1799-ben épített, műemlékvédelem alá tartozó tájházat, valamint a köveskáli kutat és mosóházat.
Az augusztus 30-i nap tizenöt előadást felvonultató programja két szekciót foglalt magában: From the traditions to the future (Hagyományoktól a jövőig), illetve Central Europe (Közép-Európa).
Az első szekciót Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatójának előadása nyitotta meg, amely a vernakuláris építészet legelemibb formáit az emberek közötti relációkból vezette le. Számos példa segítségével ismertette, hogy az ember a környezetét e viszonyok mintájára alakítja. Az ember-központúság és emberléptékűség a népi és vernakuláris építészetben környezet- és tájalakító tényezővé válik. Nem mindegy, hogy mit kívánunk ennek során folytatni, és mit megváltoztatni, milyen emberi viszonyokat képezünk le, erősítünk fel vagy alkotunk újra.
Howard Davis, aki a megjelenés alatt álló, négykötetes, Critical and Primary Sources in Vernacular Architecture című enciklopédikus igényű mű szerkesztője, a vernakuláris építészet tágabb értelmezési és újabb megközelítési lehetőségeit vázolta fel, valamint ismertette a kiadvány felépítését is, mellyel újra kívánja definiálni a vernakuláris építészet tudományterületét.
Hugh Conway Morris hangsúlyozta, hogy a jelenlegi „fejlett világ” hozzáállása merőben eltér attól a felfogástól, amelyben elődeink éltek és építkeztek; a változás dinamikája magában hordozza a fenntarthatatlanság kockázatát. Emlékeztetett, hogy a vernakuláris épületek mindig egy adott fizikai, technológiai és spirituális kontextusban születtek, az egyszerűség és a funkcionalitás szem előtt tartásával, és hangsúlyozta annak a fontosságát is, hogy a tervezés és az építéstechnológia ne távolodjon el egymástól túlságosan.
Borut Juvanec a Ljubljanai Egyetem professor emeritusa a vernakuláris építészet energiahasználatát mutatta be. Számos példával illusztrálta, hogy a vernakuláris építészetben milyen – sokszor ma is megszívlelendő – módokon állította az ember a szolgálatába a környezeti adottságokból fakadó megújuló erőforrásokat. Előadásának végén felvetette a kérdést, hogy vajon a jelen szakemberei képesek-e olyan hasonló innovációkkal előállni, amelyek hasonlóképpen kiállják az idő próbáját.
Jan Hülsemann szintén a régebben használatos technikák kortárs használatával foglalkozott, és hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a jövő nem a régi épületek látványának modern technológiák révén való visszaállításában, hanem az új, innovatív dizájn hagyományos technikákkal történő megvalósításában rejlik. Filozófiáját több általa vezetett projekten keresztül mutatta be.
Mike Shanahan írországi példákkal illusztrálta, hogyan veszítheti el egy régió a rá jellemző, egyedi arculatát, ha nem kellően törekszenek a hagyományos látkép és formakincs megőrzésére. Egy adott régió (Cork) arculatának védelme érdekében ismeretterjesztési céllal a jó és a rossz példákat egyaránt felvonultató kiadványt készített, a Cork Rural Design Guide-ot, amely megjelenését követően több magyar szakembert is inspirált hasonló útmutató elkészítésére.
Jenni Reuter, a finn Aalto Egyetem docense öt saját projektjét mutatta be, amelyek vernakuláris megközelítésben készültek Finnországban, Tanzániában és Szenegálban. Az építész hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a helyi viszonyok megismerése nemcsak az építészeti szokások, hanem a kultúra, a társadalmi viszonyok tekintetében is, hiszen csak így készülhet olyan épület, amely az ott élők igényeit képes kielégíteni. Az építészeti projektek helyi anyagokat, sőt, több esetben újrahasznosított hulladékot használtak fel.
A Közép-Európát fókuszba állító szekcióban nyolc előadást hallhattak a résztvevők.
Hubert Feiglstorfer Kelet-Ausztria különböző régióinak népi építészeti jellemzőit ismertette. Kiemelte, hogy mind az anyaghasználat, mind a konstrukció, mind pedig a településszerveződés erősen régiófüggő, hiszen más-más domborzati és természeti viszonyok érvényesültek a különböző területeken. A jövő tekintetében hangsúlyozta a műemlékvédelem során a hagyományos építészeti technológiák átörökítésének fontosságát a fiatalabb szakember-generációkra.
Martin Cernansky a cseh vernakuláris építészet számos fenntartható megoldását vonultatta fel a különböző természeti és éghajlati problémákra. A vernakuláris építészet legfőbb, ma is érvényes tanulságait többek között a kulturális sokszínűségben, az anyagok újrahasznosíthatóságában, illetve az energiatakarékosságban látja.
Istenes József is az általa vizsgált régióban, a mai Szlovákia területén megtalálható népi építészet sajátos jellemzőinek ismertetésével kezdte előadását. Ezután többféle példát is mutatott arra, hogyan épültek be egyes innen átvett elemek a kortárs épületekbe akár a szó szoros értelmében is: az egyik általa ismertetett épületben az eredeti épület egyes falait eredeti állapotukban hagyták meg, és rájuk, illetve köréjük húzták fel az újabb falakat.
Andreja Benko Szlovénia Prekmurje régiójának népiépítészet-védelmi kihívásairól számolt be. Noha ezen épületek tanulmányozása és állagmegóvása – ahogy azt az előzőekben már láthattuk – a fenntartható jövő szempontjából is kulcsfontosságú lenne, sajnos sok esetben már az anyagi erőforrások hiánya is megnehezíti ezt. Gyakran előfordul az is, hogy helyben azok a szakemberek sem állnak rendelkezésre, akik birtokában vannak a megfelelő tudásnak és gyakorlatnak, erre a határokon is túlívelő tudásmegosztás lehet az egyik megoldás.
Hubert Mełges ismertette a lengyel Podhale régió gazdag kulturális és építészeti örökségét, azonban példáin keresztül arra is figyelmeztetett, hogy a külföldről érkező építészeti hatások jelentősen képesek megbontani egy terület látványbeli egységét. Małgorzata Mełges szintén a Podhale régióba kalauzolta a résztvevőket. Kutatása során azt vizsgálta egy több száz elemből álló mintán, hogy hogyan változtak az épületek a lengyel területek politikai-gazdasági változásainak függvényében.
Bögös András és Zilahi Péter, a P8 Műhely építészei saját munkáikon keresztül mutatták be a vernakuláris építészet kortárs értelmezéseinek lehetőségeit. Kiemelkedő inspirációs forrásként szolgált számukra a Balaton-felvidéken található Ify-kápolna, amely tökéletes példája az önerőből, építészeti tervek nélkül, saját kézzel készített épületeknek. Bögös András a kápolna tanulmányozása alatt szerzett tapasztalatairól és tudásáról könyvet is írt.
A programot a Belgrádi Egyetemen oktató Biljana Jovic előadása zárta. A résztvevők megismerhették a Geometry Workshop elnevezésű képzés felépítését, eddigi eredményeit és a mögötte húzódó filozófiát. A kurzus során a hallgatók a legegyszerűbb geometriai formáktól indulva, a természetes geometria tanulmányozásán keresztül, művészek bevonásával jutnak el saját projektjeik megvalósításához, miközben olyan gyakorlati tudást szereznek a művészet és a tudomány kölcsönhatásainak köszönhetően, amelyet később szakmai életükben is kamatoztathatnak.
A konferencia utolsó napján, augusztus 31-én a résztvevők a szentendrei Skanzent tekinthették meg szakemberek vezetésével.
Galéria
