A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete november 11-én A történeted – Beszélgetés a digitális képiségről címmel rendezett szimpóziumot a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A nyilvános beszélgetés elsősorban az ezredforduló után általánossá váló digitális képi megjelenítés sajátosságainak azonosítására és értelmezésére törekedett.
Az eseményt Kocsis Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének igazgatója nyitotta meg, aki beszédében kiemelte a rendezvény főszervezője, Bán András szoros együttműködését az intézettel többek közt a vizuális antropológia és a fotótörténet kutatási területén.
Mindenekelőtt bemutatkoztak a rendezvény résztvevői: Bán András műkritikus és nyugalmazott egyetemi oktató, Borda Réka online marketingszakértő és költő, Gyenis Tibor képzőművész és egyetemi oktató, Karakas Alexandra doktorandusz és R. Nagy József vizuális antropológus és egyetemi oktató.
Bán András ismertette a digitális képiség történeti vonatkozásait, kitérve arra, hogy a digitális képmegjelenítés korszaka előtt a manuális képek tisztelete, jelentősége, használatmódja az egyes kultúrákban jellegzetesen különbözött, és a képhasználati gyakorlatok erősen társadalmi helyzethez kötöttek voltak. Beszámolójában arra következtetett, hogy a technikai képek közül a fotográfiák minden eddigi képfajtánál alkalmasabbnak bizonyultak az egyéni személyes használatra, így az identitás, értékrend megfogalmazására vagy az emlékezésre. R. Nagy József számadatokkal is alátámasztotta mondanivalóját: a Föld népességének több mint a fele online, ennek okán jelentős többségben vannak a művészi értékkel kevésbé bíró fényképek az analóg és a művészi fotográfiákkal szemben. Mint azt hangsúlyozta, a fényképek tömegtermelésének jelensége a digitális kor szülöttje, következésképpen ezek a fotók gyakran merülnek a „digitális feledés” homályába. Borda Réka véleménye szerint a közösségi médiában is jól megfigyelhető, hogy sem a szöveg, sem a kép nincs meg egymás nélkül, éppen ezért jelentős szereppel bír a szöveges magyarázat, a kontextus létrehozása. Karakas Alexandra a vizuális kultúratudományokra hivatkozva arra szeretett volna rávilágítani, mennyire fontos, hogy vizsgálat tárgyává tegyük a populáris kultúrában megjelent képeket, hiszen legalább negyven éve folynak kutatások ebben a témában.
A beszélgetés során mindezek mellett szóba került, hogy vajon azok a képek is művészeti szintre tudnak-e lépni, amelyek nem feltétlenül művészeti céllal készültek. Hangsúlyos témaként merült fel továbbá a képek elsajátítása az érzelmek közvetítésének céljából mint nem verbális megfogalmazás, ebben az esetben – Bán Andrást idézve – „nem a szavak kerülnek előtérbe”. A résztvevők vizsgálták azt is, hogy az állókép és a mozgókép viszonya hogyan változott meg korunkban, hogyan lehet emojikkal történetet átadni, illetve mennyire alkalmasak ezek egy adott történet elmesélésére a hieroglifákhoz képest. A diskurzus fontos kimenetele volt az a következtetés, amely szerint a hagyományosan emelkedettebb közbeszéd és az informális magánbeszéd közötti – a civilizáció szemszögéből jelentős – határvonal is elmosódni látszik annak eredményeképp, hogy a közösségi oldalakon egyre kevesebb titkolnivalója marad az embereknek és ezáltal teljesen eltűnni látszik az intimitás.
A beszélgetés során a jelenlévő közönségnek lehetősége volt bekapcsolódni a véleménycserébe és gondolatokat megfogalmazni a digitális képiség témájához kapcsolódóan. A rendezvény keretében tárlatvezetésre is sor került, amelynek során a képeink – family photos című, negyvenes évekbeli családi fényképeket prezentáló kiállítás került bemutatásra.
