Szekszárdi Nemzetközi Tehetségfesztivál

2021. november. 18.

Kétnapos nemzetközi tehetségkonferenciának adott otthont a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar október 28-án és 29-én. Az érdekes szakmai előadásokat, színes programokat felölelő konferencia a tehetséggondozással kapcsolatos feladatokat a fenntartható fejlődés, környezettudatos magatartás problematikája jegyében világította meg. A rendezvény első napján Prof. Dr. Szécsi Gábor nyitóelőadását követően Dr. Szili Katalin a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács alapító elnöke, Horváth Péter a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal elnöke, Prof. Dr. Szendrő Péter az Országos Tudományos Diákköri Tanács örökös elnöke, Dr. Őri László a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke és Prof. Dr. Boros János a PTE KPVK doktori iskolai vezető egyetemi tanára tartott előadást.

Kocsis Miklós az Alkalmazott Művészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az MMA MMKI igazgatója „A művészet szerepe a fenntartható társadalomban” című előadásában elemezte a művészet társadalomra gyakorolt hatását, kiemelve, hogy a „fenntarthatóság” tárgyi és szellemi értelemben is értelmezhető fogalom – utóbbihoz járul hozzá a művészet. Kulcsgondolatként fogalmazta meg, hogy a „társadalom” csak akkor „fenntartható”, ha annak kulturális közegét – a művészeten keresztül (is) – megteremti. Példákkal illusztrálta, hogy a fenntarthatóság gondolata nem újkeletű, több ezer éves múltra tekint vissza mind a művészetben, mind a közgondolkodásban.

Mint Dr. Szécsi Gábor elmondta, a rendezvényt hagyományteremtő jelleggel indították el abból a célból, hogy október utolsó hetében minden évben megrendezhessék a tehetség ünnepét, egy-egy konkrét téma mentén világítva rá a tehetséggondozással kapcsolatos aktuális célokra, tennivalókra.

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle