Április 2-ig lehet pályázni a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hároméves ösztöndíj­programjára, amelynek szakmai lebonyolítója az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI).


Az MMA hetedik alkalommal hirdeti meg a művészeti és művészet­elméleti alkotómunkát támogató ösztöndíjpályázatát, amelynek száz kedvezményezettje három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíjban részesül.  Az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram célja a magas színvonalú alkotó- és előadóművészeti, valamint művészetelméleti tevékenység támogatása, anyagi feltételeinek megteremtése. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az építőművészet, a film- és fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet, az irodalom, a képzőművészet, a művészetelmélet, a népművészet, a színházművészet és a zeneművészet területéről várják a pályájukon már felmutatható eredménnyel rendelkező pályázókat. Minden olyan, magyarországi adóazonosító jellel rendelkező természetes személy pályázhat, aki a támogatási időszak kezdetéig már betöltötte a 18., de még nem töltötte be az 50. életévét. Pályázni egyénileg és csoportosan is lehetséges, a felhívásra egy alkotó egyszerre egy pályázatot nyújthat be. A nyertes művészek az ösztöndíj mellett folyamatos mentorálást, valamint publikálási és bemutatkozási lehetőséget kapnak, továbbá rendszeres szakmai találkozón vesznek részt az MMA MMKI központjaként működő Hild-villában, amelyen beszámolhatnak az addig elért eredményeikről, emellett tovább bővíthetik szakmai kapcsolatrendszerüket. A támogatási időszak 2024. szeptember 1-jén indul és 2027. augusztus 31-én végződik.

 

A pályázat benyújtásának nem feltétele a művészeti vagy művészetelméleti végzettség, szakképzettség. A pályázatot kizárólag magyar nyelven és elektronikus úton lehet beadni. Jelentkezni az MMA MMKI honlapján lehet 2024. február 26. és április 2. között.

Márciusban nyílik az MMA művészeti ösztöndíjasainak programsorozattal kísért kiállítása

 

Budapest, 2024. február 21.- A március elején kezdődő grandiózus összművészeti esemény mintegy 160 kortárs művész közreműködésével több mint két hónapon át várja az érdeklődőket a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.

Március 1. és május 7. között látogatható az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2023-ban végzett művészeti ösztöndíjasainak kiállítása és programsorozata. Az esemény keretében az építészet, a film- és fotóművészet, az irodalom, az ipar- és tervezőművészet, a képzőművészet, a népművészet, a színház, a zene és a művészetelmélet területén tevékenykedő alkotók mutatkoznak be.  Az iski Kocsis Tibor és Szentgyörgyi Szandra kurátorok közös munkája nyomán rendezett idei kiállítás egy képzeletbeli utat nyit meg, ahol a különböző művészeti területek között létrejött mikro- és makronarratívák mentén végighaladva, a látogató felfedezheti a Kárpát-medencei vizuális kultúra új horizontjait. Az érdeklődők olvasósarokban ismerhetik meg az irodalmi és művészetelméleti tagozat ösztöndíjasainak műveit, ezáltal is teljesebb képet kapva a kortárs ötven év alatti magyar alkotók programjáról, szellemi és érzelmi hátteréről, inspirációinak forrásairól az MMA székháza 6. emeleti kiállítótereiben.

Kiss János, az MMA alelnöke a Centrál Kávéházban tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy az MMA 2018-ban indult Művészeti Ösztöndíjprogramja töretlen sikernek örvend a művészek körében, 2023-ban közel tizenháromszoros túljelentkezés mellett 1264 pályázatot adtak be. A hároméves ösztöndíjas időszak a fiatal és középgenerációs művészek, művészetelméleti írók részére megteremti a lehetőséget kutatási tervük megvalósítására, művészi tevékenységük fejlesztésére és kiteljesítésére.

Az alelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az Essentia Artis kiállítással és programsorozattal párhuzamosan 2024. február 26. és április 2. között ismét lehet pályázni a 2024-2027-os időszakra szóló MMA Művészeti Ösztöndíjprogramra.

Csáji László Koppány, a művészeti ösztöndíjprogramot lebonyolító MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) igazgatója beszédében kiemelte, hogy szervezésükben első ízben 2023. márciusában rendezték meg az Essentia Artist, ami az idei esztendőben, a fokozott érdeklődésre való tekintettel, több mint két hónapig áll nyitva majd a látogatók előtt. A „FolkulTúra–Kalandozás a népművészet világában”, a „SzinpadOn–Reflektorfényben a színház-, cirkusz- és filmművészet” és a Bébikönnyűtől Bartókig – Koncertmaraton kicsiknek és nagyoknak” című tematikus napok a Duna-parti Tündérpalotán belül a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon, a Makovecz teremben és a Díszteremben, valamint a 6. emeleti kiállítóterekben valósulnak meg.

 

KIEMELT PROGRAMOK

FolKultúra- Kalandozás a népművészet világában – 2024. március 23.

Az Essentia Artis összművészeti programsorozat első tematikus napján a népművészet áll az események középpontjában. A családok húsvét- és tavaszváró kézműves foglalkozáson és akvarellfestés-workshopon vehetnek részt.  A keresztény egyházi ünnepek dallamai és játékai közül nagyböjti és húsvéti népénekekkel és népzsolozsmával eleveníti fel az ünnepek hangulatát Medgyesy- Schmikli Norbert, Bárdosi Ildikó népdalénekes pedig különböző női sorsokat mutat be a balladákon keresztül. Török Máté zenés könyvbemutatója keretében a kötetben megszólított verséneklők, énekmondók közül többek közt jelen lesz Huzella Péter, a Kaláka együttes és Sebő Ferenc is. A nap zárásaképpen élő zenés táncházat tart a Góbé Folkside, a tánctanítást Berecz István néptáncos vezeti.

SzinpadOn-Reflektorfényben a színház-, cirkusz- és filmművészet – 2024. március 24.

A gyermekek cirkuszművészeti workshop keretein belül leshetnek be a szórakoztatás kulisszatitkaiba Egyed Brigittával, de a nap folyamán akár szinkronszínészként is kipróbálhatják magukat és az olimpikonok bőrébe bújhatnak B. Nagy Ervin animációs filmjeinek segítségével. Dokumentumfilm mutatja be a magyar származású William Fox és Adolph Zukor személyes történetét. A rövidfilm egyedülálló időutazást kínálva repíti vissza a nézőt a századfordulós Európába és az Egyesült Államokba, megidézve Hollywood hős- és aranykorát. A nap végén egy különleges technikával készült dokumentumfilm ismerteti meg a közönséggel a II. világháború alatt embereket mentő katolikus papnövendék, Baranski Tibor életét.

Bébikönnyűtől Bartókig – Koncertmaraton kicsiknek és nagyoknak – 2024. március 27.

A legkisebbeket Dávid Ádám Zoltán, Kárász Eszter és Bata István zenés régi és új mondókákkal várja. Este Balogh Vera fuvolaművész Verebi Végh Ignác kottatárából két unikális fuvolanégyes újkori bemutatójával készül, amelyek a TRAVERATA kvartett előadásában szólalnak meg korhű hangszereken. A program második részében Osztrosits Éva hegedűművész Veress Sándor és Bartók Béla kamaramuzsikáiból válogat.  A nap zárásaképpen ESSZENCIÁK címmel Bella Máté és Kutrik Bence vonószenekari koncertjére kerül sor. A vonószenekari kompozíciók a Danubia Zenekar előadásában szólalnak meg.

VÁRJÁK AZ ÚJABB PÁLYÁZÓKAT

  1. február 26. és április 2. között ismét lehet pályázni a 2024-2027-os időszakra szóló MMA Művészeti Ösztöndíjprogramra, amelynek szakmai lebonyolítója az MMA MMMKI.

Minden olyan magyarországi adóazonosító jellel rendelkező természetes személy pályázhat, aki a támogatási időszak kezdetéig már betöltötte 18. életévét, de még nem töltötte be 50. életévét. A pályázat benyújtásának nem feltétele művészeti, művészetelméleti végzettség, szakképzettség. Az ösztöndíjjal kapcsolatos további információk megtalálhatók az MMA MMKI honlapján.

 

A 2024. március 1 - május 7. között zajló ESSENTIA ARTIS programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A tematikus programokra jelentkezők a tárlatot az esemény napján ingyenesen tekinthetik meg. Részletes információ: www.essentiaartis.com

 

 

Galéria


 

Keressük pénzügyi adminisztrációs munkatársunkat!

Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet a művészet tudományos igényű kutatása (művészettörténet, művészetantropológia, művészetfilozófia, művészetszociológia stb.) mellett számos konferenciát, műhelybeszélgetést és könyvbemutatót szervez a szakmának és a művészetek iránt érdeklődő közönségnek. Emellett feladatai közé tartozik az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjának szakmai lebonyolítása is. Kiadóként is működik, évről évre számos tanulmánykötetet jelentet meg elektronikus és nyomtatott formában.

Te vagy az, akire várunk, ha:
• szereted az elejétől végig követni egy projekt folyamatait (ötlet – adminisztrációs folyamatok / szerződéskötés – lebonyolítás – kifizetés – értékelés),
• nagyfokú precizitás jellemez az adminisztráció és iratkezelés területén,
• van tapasztalatod az állami szféra ügymenetével kapcsolatban (gazdasági, jogi, szervezeti),
• képes vagy önállóan és csapatban is dolgozni, illetve párhuzamosan több projekten tevékenykedni,
• jártas vagy a tudományos/hivatali nyelvezetben és kommunikációban,
• strukturált, rendszerszemléletű gondolkodásmóddal rendelkezel,
• precíz és önálló munkavégzésre alkalmas vagy,
• magasfokú problémamegoldási képesség jellemez,
• közel állnak hozzád a művészetek és a tudományos kutatások,
• kedves, udvarias, barátságos attitűddel rendelkezel.

Feladatod lesz:
• különböző rendezvények és/vagy kutatási projektek lebonyolításában szervezési és adminisztratív közreműködés,
• részvétel a Szervezési és Adminisztrációs Osztály munkájában,
• külsős partnerekkel, kutatókkal való kapcsolattartás, árajánlatok bekérése, szerződéskötés és a lebonyolításhoz szükséges egyéb pénzügyi (adminisztrációs) feladatok ellátása,
• tudományos konferenciák, könyvbemutatók, kiállítások, művészeti események, szakmai beszélgetések, műhelytalálkozók szervezésében és lebonyolításában való személyes közreműködés.

Amit kínálunk:
• elkötelezett, jó hangulatú csapat,
• változatos, kreatív szakmai feladatok, szakmai fejlődés lehetősége,
• cafeteria, munkába járás támogatása,
• vállalati munkaeszközök: céges telefon és laptop,
• szakmai tapasztalatok és kapcsolati tőke bővítése,
• inspiráló, szép munkakörnyezet.

Szükséges végzettség és tapasztalat:
• gazdasági, pénzügyi vagy szervezési területen szerzett felsőfokú végzettség,
• legalább öt év irodai környezetben, adminisztratív és pénzügyi területen szerzett szakmai tapasztalat,
• erős felhasználói szintű számítógépes ismeretek (Word, Excel, Outlook).

Előnyt jelent:
• ha van tapasztalatod kulturális területen,
• ha van felsőfokú pénzügyi végzettséged, és releváns tapasztalattal is rendelkezel e téren,
• ha jártas vagy az irattározás területén (DMSOne iratkezelési szoftver használata),
• ha jártas vagy a leltározás területén,
• ügyfélközpontú szemlélettel rendelkezel.

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, fényképes, magyar nyelvű önéletrajzodat, eddigi munkáidból összeállított portfóliódat, és legfeljebb egyoldalas motivációs leveledet bruttó bérigényed megjelölésével a job@mma-mmki.hu e-mail-címre várjuk február 23-ig

Január 31-én Művészettel nevelés generációkon át címmel konferenciát szervez az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet és a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Neveléstudományi Doktori Programja.

A Debreceni Egyetem Művészetpedagógiai Kutatócsoportja 2015-ben alakult. Kutatásaik fókuszában a zenei és zenével való nevelés témaköre áll, amelynek területén a kutatócsoport öt különböző vizsgálatot végzett. 2015-ben az első kutatás célja négy közép-európai ország 19 iskolájában folyó zenei nevelési gyakorlat elemzése és a tanulók (N = 805) zenei kultúrájának kialakulására ható tényezők vizsgálata volt, kiemelten fókuszálva a 8–15 éves tanulók énekléshez fűződő attitűdjére és az azt befolyásoló tényezőkre. A kutatócsoport 2018-ban általános iskolás gyermekek tanórákon kívüli művészeti tevékenységét és a művészeti rendezvényeken való részvétel lehetőségeit vizsgálta. A következő kutatás 2020-ban az online művészeti oktatás tapasztalatait és hatását vizsgálta az oktatás minden szintjén, Magyarországon, valamint a határon túli magyar oktatásban egyaránt. A kutatás a Covid–19 klasszikus zenei hangversenyekre gyakorolt hatásaira fókuszált. A következő vizsgálatot 2021 őszén indították, amelyben a szülők szerepét vizsgálták a gyermekek zenei nevelésében a valós és virtuális térben egyaránt.

A konferencián részt vevők többek között az általános iskolások zenei nevelésének helyzetéről és a zeneművészeti szakgimnáziumok helyzetét, valamint a középiskolai tanulók zenei elköteleződésének motivációit és a pályaválasztás meghatározó tényezőit vizsgáló, 2022-es kutatás eredményeiről kapnak képet.

Idén első alkalommal csatlakozik az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) országos rendezvénysorozatához, amelyet immár huszadik alkalommal rendeznek meg.


 

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE eseménysorozathoz kapcsolódóan az MMA MMKI két nagy programot is megvalósít társszervezésben. 2023. november 20-án a Pécsi Akadémiai Bizottság székháza ad otthont a Poétika és politika című zártkörű konferenciának, illetve 2023. november 22-én és 23-án Budapesten kerül sor a Tudomány és művészet találkozása című programsorozatra, amelynek keretében a kutatóintézet előadássorozatokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetésekre invitálja a közönséget.

 

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPÉRŐL az MTA már 1997 óta megemlékezik, hivatalosan 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, amelyen 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét.

 


A Poétika és politika című konferencia zártkörű, a Tudomány és művészet találkozása programsorozat előadásokkal egybekötött kerekasztal-beszélgetései nyilvánosak, de regisztrációhoz kötöttek.


 

 

Mesterséges intelligencia, virtuális valóság és a művészetek


 

 

Időpont: 2023. november 22., 16:00–18:00 óra

Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ (1051 Budapest, Arany János utca 1.)

 

Részletes információ és regisztráció: ITT

 


 

 

Makovecz Imre szellemi öröksége az építészetben és azon túl


Időpont: 2023. november 22., 18:00–19:00 óra

Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ (1051 Budapest, Arany János utca 1.)

 

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

 

 


 

 

Van-e művészet elmélet nélkül? Van-e elmélet művészet nélkül? - A Magyar Művészet folyóirat műhelytalálkozója


 

 

Időpont: 2023. november 23., 14:00–16:00

Helyszín: Pesti Vigadó, az MMA székháza – Sinkovits Imre Kamaraszínpad (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

 

Részletes információ és regisztráció: ITT

 


 

 

A népi építészet és a modern építészet viszonya


 

 

Időpont: 2023. november 23., 16:00–18:00

Helyszín: Pesti Vigadó, az MMA székháza – Sinkovits Imre Kamaraszínpad (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

 


 

 

A honfoglaló magyarok művészete


 

 

Időpont: 2023. november 23., 18:00–20:00

Helyszín: Pesti Vigadó, az MMA székháza – Sinkovits Imre Kamaraszínpad (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

Részletes információ és regisztráció: ITT

 

 


 


A rendezvények a Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia között létrejött stratégiai együttműködés szellemében valósulnak meg.


 

 

 

 

 

Galéria


 

Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) szervezésében október 9-én veszi kezdetét Dénes Eszter Építészet a nemzetközi sajtó tükrében című előadássorozata, amelynek a Walter Rózsi-villa ad otthont.

Dénes Eszter Pro Architectura díjas építész és építészeti szakíró, a DNS-Műteremben folytatott, számos díjjal elismert tervezői praxis mellett építészeti szakíró, hét könyv szerzője-szerkesztője, két építészeti könyvsorozat (Mestermunkák, Generációk) gondozója, számos kiállítás kurátora. Az MMA MMKI munkájába megbízott kutatóként a nemzetközi építészeti szakirodalom sajtófigyelésével kapcsolódott be.

A szakember október 9-i nyitóelőadásának címe: Múzeummánia, avagy kultúra made in China. Kínában több mint 3500 múzeum van ma, amelyek közül mintegy 350 épületet 2014 után adtak át. A nemzetközi szaksajtó a kínai tervpályázatoktól hangos. Átgondolatlan megalománia? Dénes Eszter úgy véli, e hihetetlen növekedés nem csupán a nyugati sztárépítészek, hanem a fiatal kínai építészgeneráció jól menedzselt kibontakozási terepe. Előadásában rámutat, a kínai muzeománia felismerte, hogy a kultúra egy iparág: a múzeum is az ország hatalmi és gazdasági szerepét erősítő ikonikus épület, amely nem csupán kollekciójával vonzza a látogatókat, hanem teret ad a modern műtárgyak jól jövedelmező, nemzetközi piacának. Kitér arra, hogy a múzeumok ügye, bár a járványhelyzet nagy visszaesést hozott, egy alaposan átgondolt vállalkozás.

Az építészeti előadássorozat helyszíne a Walter Rózsi-villa, a híres operaénekes és családjának egykori otthona, Budapest egyedülálló építészeti emléke, egyben az egyetlen nyilvánosan látogatható modern villa Magyarországon.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérem, részvételi szándékát legkésőbb október 5-ig a rendezveny@mma-mmki.hu e-mail-címen jelezze.

 

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) idén is részt vesz a hagyományosan szeptember utolsó péntekén, ez alkalommal szeptember 29-én megrendezendő Kutatók Éjszakáján. A számos tudományterületet, illetve a  kutatói pályát népszerűsítő programsorozat alkalmából az MMA MMKI által a Hild-villában szervezett előadások és foglalkozások minden generációnak izgalmas programlehetőséget kínálnak.

 


A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyre a Kutatók Éjszakája honlapján vagy a

rendezveny@mma-mmki.hu e-mail-címen van lehetőség.


 

10:0018:00 között: Utazás a reformkorba A Hild-villa épületének kalandos felderítése

Az interaktív családi játékon keresztül a résztvevők felfedezhetik a reformkori Hild-villa épületének múltját és jelenét, és az időutazás során Hild József életének különös titkaira is fény derül. Az egyes állomásokon végighaladva megismerik egy reformkori nyaraló viszontagságos sorsát, miközben értékes információkkal is bővíthetik tudásukat azzal a történelmi korszakkal kapcsolatban, amelyben a villa is megszületett.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, családos

 

10:00–11:30 Huzatsárkány a várban – Dávid Ádám játékos papírszínházmeséje titkokkal és kézműveskedéssel 

A férőhelyek beteltek. 

A Japánból eredő papírszínház, a kamishibai a mesélést színházi élménnyé varázsolja. Ebből ad ízelítőt Dávid Ádám egy interaktív vetítéssel egybekötött workshoppal és a Huzatsárkány a várban című meséje előadásával. Ebben a szeles történetben a keret ajtajai is aktív szereplői az eseményeknek: hol kinyitódnak, hol gondosan bezárulnak. A program végén mindenki kipróbálhatja magát papírszínházi előadóként, majd a gyermekek kezei alatt életre kelnek a mesék szereplői, a sárkányok és a szélkakasok.

Korosztály: alsó tagozatosoknak (7–9 éveseknek)

 

11:00–12:30 Tanuljunk a filmszakmákról! – Az art directortól a focus pulleren át az SFX-supervisorig

A Média a Közösségért Filmturisztikai Egyesület interaktív foglalkozása, a Pályaorientációs Mozgóképszakmai Program filmbejátszókkal, kvíz- és puzzle-játékkal hozza közelebb a filmesek világát a fiatalokhoz. Basa Balázs, a Magyar Művészeti Akadémia 2018–2021. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa és Názer Ádám filmes szakember előadását filmrészletek színesítik, amelyek segítségével az érdeklődők olyan régi, klasszikus magyar filmekbe nyernek bepillantást, mint Az aranyember, az Egri csillagok vagy a Dögkeselyű, de mai magyar és nemzetközi sikerprodukciókról is szó lesz. Miközben az egyes alkotásokhoz kapcsolódva sorra veszik a szakmákat, lerántják a leplet a filmes trükkökről is.

A program célja, hogy felkeltse a mozgóképkultúra iránt érdeklődők figyelmét. Egyben lehetőséget kínál arra is, hogy a fiatalok a jövőben itthon kamatoztassák a megszerzett szakmai tudást, és a világsztárok közvetlen környezetében dolgozzanak egy olyan nemzetgazdaságilag is jelentős ágazatban, ami a vizuális kultúra legfontosabb termékeit állítja elő a nagyvilág számára.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista

 

13:00–14:00 Hősök tere – Alkoss képregényhőst a mesterséges intelligenciával!

Az érdeklődőket a képregények világába Németh Levente, a Magyar Művészeti Akadémia 2018–2021. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa vezeti be. A grafikusművész szerkesztésében tavaly jelent meg a Hősök tere című könyv, amely történelmünk 1000 évnyi múltját 13 magyar hősön és 1000 rajzon keresztül mutatja be. Németh Levente programjából kiderül, hogy a mesterséges intelligencia segítségével a különböző szavak hozzáadásának segítségével hogyan lehet csodás képeket, egyedi illusztrációkat készíteni, illetve az is, hogy meddig terjednek az MI határai.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

15:30–16:30 Legyél Te a hangadó! – Szinkronizációs játék Csőre Gábor színésszel

 A program során a közönség bepillantást nyer a szinkronizálás rejtelmeibe, és fültanúja lehet egy profi színész improvizálásának a Hild-villában kialakított „stúdióban”. A résztvevőket Csőre Gábor színész, szinkronszínész kalauzolja a mesterség világában, miközben maguk is a mesehősök bőrébe bújhatnak.

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

 

(A fotót Madar Edit készítette.)      

 

17:00–18:00 Akartok-e játszani? – Zenés-verses színházi játék Kosztolányi Dezső lírai és prózai szövegeinek felhasználásával 

A férőhelyek beteltek. 

Hajnali részegség, Halotti beszéd, egy novella, némi játék. Játék a nyelvvel, játék egy bábbal, játék kortárs zenével. Fuvolával, hárfával, ütőhangszerekkel.
A művészek Kosztolányi Dezső jól és kevésbé ismert műveiből válogattak, azt kovácsolták eggyé, hogy egy játékos est keretében kalauzolják végig a nézőket valós életen és halálon, generációkon, szülő-gyerek viszonyon, háborún és vágyott békén, emberi és létkérdéseken.

 

Közreműködnek: Az MMA Művészei Ösztöndíjprogram művészei, Nizsai Dániel (színművész, bábszínész), Vámosi-Nagy Zsuzsa (fuvola, altfuvola), Szilágyi Kinga Katinka (hárfa) és a Budapesti Fesztiválzenakar ütőse, Herboly László (ütőhangszerek).

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

18:00–19:00 Hang-villa – A Misztrál együttes koncertje

Egy estére a megzenésített verseké lesz a főszerep a Hild-villában. Az 1997-ben alakult Liszt Ferenc- és Magyar Örökség-díjas Misztrál együttes a magyarországi zenei élet egyik népszerű formációja. Magyar és külföldi költők versei, valamint népdalfeldolgozások szerepelnek repertoárjukon. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, amelyet gyakran ötvöznek a ma divatos világzenei irányzatokkal is. Az érdeklődők a koncert folyamán Ady Endrétől Babits Mihályon át egészen a kortárs szerzőkig merülhetnek el a „Misztrál-hangzásban”.

Közreműködik:

Heinczinger Miklós – furulyák, klarinét, doromb, fidula, duda, ének
Pusztai Gábor – ütőhangszerek
Tóbisz Tinelli Tamás – gitárok, nagybőgő, ének
Török Máté – cselló, gitár, mandolin, koboz, szájharmonika, tambura, ének

Korosztály: felső tagozatos, középiskolás, egyetemista, felnőtt

 

 

Galéria


 

Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet a művészet tudományos igényű kutatása (művészettörténet, művészetantropológia, művészetfilozófia, művészetszociológia stb.) mellett számos konferenciát, műhelybeszélgetést és könyvbemutatót szervez a szakmának és a művészetek iránt érdeklődő közönségnek. Emellett feladatai közé tartozik az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjának szakmai lebonyolítása is. Kiadóként is működik, évről-évre számos tanulmánykötetet jelentet meg elektronikus és nyomtatott formában.

Te vagy az, akire várunk, ha:

Feladatod lesz:

Amit kínálunk:

Szükséges végzettség és tapasztalat:

Előnyt jelent:

 

 

Amennyiben felkeltettük érdeklődésedet, fényképes, magyar nyelvű önéletrajzodat, eddigi munkáidból összeállított portfóliódat és legfeljebb egy oldalas motivációs leveledet, bruttó bérigényed megjelölésével a job@mma-mmki.hu e-mail címre várjuk szeptember 30-ig.

A 2023-2026. évi Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Művészeti Ösztöndíjprogram ünnepélyes megnyitóját szeptember 13-án tartották meg az MMA székháza, a Pesti Vigadó dísztermében. Az MMA idén tavasszal immár hatodik alkalommal hirdette meg három évre szóló művészeti ösztöndíját, azaz az ünnepségen a hatodik évfolyam ösztöndíjasai körében ünnepeltek.


 

A rendezvényt Szokody Anikó zongoraművész és Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző közös produkciója nyitotta meg, amelynek során Szentpáli Roland Carmen-fantázia című darabját adták elő. Ez idő alatt az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasainak alkotásaiból készült válogatást tekinthették meg a résztvevők diaporámán.

 

A megjelenteket Vashegyi György, az MMA elnöke köszöntötte, és az MMA akadémikusai, valamint köztestületi tagjai nevében is gratulált az új ösztöndíjas évfolyamnak, továbbá biztosította őket az intézmény teljes támogatásáról. Beszédében visszaemlékezett az ösztöndíjprogram elindításának előzményeire, előkészítésére, amelyet egyik legizgalmasabb, legösszetettebb elnöki feladataként tart számon. Kiemelte, hogy az ösztöndíjprogram megalapításával egy gyökeresen új és nagyléptékű lehetőség nyílt meg a fiatal és középgenerációs művészek életében. Ezáltal 2018-ban megindult a magyar művészetmecenatúra egyik legnagyobb szabású kezdeményezése. Az idei száz új ösztöndíjassal hatszázra emelkedett a részt vevő ösztöndíjasok száma. Az elnök beszéde végén kifejezte reményét, hogy az évi száz ösztöndíjasból – akiket idén több mint 1200 pályázó közül választanak ki – erős közösség kovácsolódik, amely véleményformálóként és értékközvetítőként is részt vesz a művészeti és kulturális életben.

Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója ismertette az ösztöndíjprogram célkitűzéseit, valamint az ösztöndíjasok lehetőségeit a program ideje alatt és a végzést követően. Kiemelte, hogy az MMA művészeti ösztöndíja nem csupán anyagi támogatást jelent, hiszen általa a művészek és művészetelméleti szakemberek rendkívül fontos szakmai kapcsolatokat építhetnek ki, melyek akár művészeti területeken átívelő alkotó tevékenységre is lehetőséget adhatnak a jövőben. Az MMA MMKI igazgatója hangsúlyozta, hogy a műhelybeszélgetéseken, szekciótalálkozókon és alkotótáborokon kívül a kutatóintézet olyan programok szervezésével is igyekszik támogatni az ösztöndíjasok szakmai fejlődését, melyeken nemzetközi szinten elismert művészekkel és szakemberekkel ismerkedhetnek meg. Az ösztöndíjas évek lejártát követő lehetőségek között említette az Essentia Artis rendezvénysorozatot, valamint az Ösztöndíjas Eredmények Népszerűsítési Programját, melynek keretében a végzést követő 5 éven keresztül nyújt az intézmény financiális és szakmai segítséget a korábbi ösztöndíjasoknak.

 

Ezt követően Juhász Zoltán népzenész, az MMA tagja és Juhász Réka népdalénekes, művészeti ösztöndíjas közös előadásában visai népzene, valamint egy bukovinai Mária-ének csendült fel.

 

 

A megnyitó műsorát Kisfaludy Zsófia színésznő versmondása zárta, amelyben Marcsák Gergely kárpátaljai író, költő Ketten egy öreg házban és Ároklét című verseit adta elő.

 

 

Az előadások után a művészek az első ösztöndíjas találkozón vehettek részt, amelyre rendhagyó módon nem a Hild-villában, hanem a nyitóünnepség helyszínén került sor. Az új ösztöndíjasok megismerték szekcióvezetőiket, szekciótársaikat, és kötetlen szakmai beszélgetést folytattak.

 

Galéria


 

 

Szeptember 5-én megrendezésre került a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2020–2023. évekre szóló Művészeti Ösztöndíjprogram záróünnepsége a Hild-villában, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) székházában. Az eseményen részt vett Kiss János, az MMA alelnöke, Richly Gábor, az MMA főtitkára, Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója, valamint az MMA akadémikusai, az ösztöndíjas szekciók vezetői, illetve a végzett ösztöndíjasok.


 

 

Az ünnepélyt Kalafszky Adriána énekművész, a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar koncertjeinek szólistája, Balogh Vera fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem barokk fuvolatanára és Flach Antal Nívó- és Pro Museo díjas csembalóművész-tanár közös zenei produkciója nyitotta meg. A közönség Joseph Bodin de Boismortier francia barokk zeneszerző A tavasz című kantátájából hallhatott egy részletet.

 

Kiss János, az MMA alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a frissen végzett évfolyamnak egy kihívásokkal teli, embert próbáló időszakban kellett megkezdenie az ösztöndíjas munkát. Köszönetet mondott a mentoroknak, ugyanakkor utalt arra is, hogy az ösztöndíjas évek mind a mentoráltak, mind pedig a mentorok számára egyedülálló tanulási, fejlődési lehetőséget biztosítanak. Beszéde zárásaként reményét fejezte ki, hogy az MMA és a művészek, valamint a művészetelméleti szakemberek között létrejött jó kapcsolat a jövőben is megmarad, hiszen ők jelentik az innováció és a megújulás forrását az intézmény számára.

Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatója a végzett ösztöndíjasok további lehetőségeiről tájékoztatta a megjelenteket. Kiemelte, hogy a kutatóintézet kifejezett célja az ösztöndíjprogram folyamatos fejlesztése, hogy a támogatottak ne csupán anyagi elismerésben részesüljenek, hanem értékes kapcsolatokkal gazdagodjanak, fontos szakmai lehetőségek nyíljanak meg előttük az ösztöndíjas évek lejárta után is. E lehetőségek között említette az Essentia Artis összművészeti rendezvénysorozatot, és arra bátorította az ösztöndíjasokat, hogy erősítsék a különböző művészetterületek fúzióját produkcióikkal, ötleteikkel.

 

Richly Gábor, az MMA főtitkára szintén hangsúlyozta az ösztöndíjprogram közösségépítő és esélyteremtő célkitűzéseit. Elmondta, hogy az MMA nemcsak a támogatott évek alatt, hanem a későbbiekben is igyekszik minden téren segíteni egykori ösztöndíjasait mind a belföldi, mind pedig a külföldi lehetőségek tekintetében.

 

A végzett évfolyam nevében Mechler Anna karvezető, Patronus Arts Díjas szövegíró, a zeneművészet szekció ösztöndíjasa búcsúzott. Köszönetet mondott azért, hogy az elmúlt években olyan elmélyült, termékeny alkotómunkát végezhetett, amire az ösztöndíjprogram nélkül nem lett volna alkalma. Ezt követően egyik pályamunkájából, a Levedi lánca című ifjúsági kötetből olvasott fel egy részletet.

 

Az ünnepséget egy népzenei produkció zárta, amelynek keretében a jelenlévők többek közt bukovinai verbunkot és nagysajói lakodalmi csárdást hallhattak Mihó Attila Junior Prima Díjas prímás, a Népművészet Ifjú Mestere, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és Vizeli Máté, Junior Prima Díjas hegedűművész, népzenész és zeneszerző, a Tóth Aladár Zeneiskola és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára előadásában, Tóth Máté bőgőkíséretével. A zenei összeállítások a két ösztöndíjas kutatómunkájához kapcsolódtak.

Az esemény zárásaként a résztvevők állófogadáson vettek részt a Hild-villa parkjában.

 

 

Galéria 


 

Szeptember 6-án különleges bemutatkozó esttel egybekötött kerekasztal-beszélgetést szervezett a Baraccano Színház a Baraccano Zenekar szeptember 7-i budapesti koncertjéhez kapcsolódóan a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) székházában, a Hild-villában. A zenekar tagjai között szerepel Bátori István zeneművész, a 2021–2024. évi MMA Művészeti Ösztöndíjprogram ösztöndíjasa.

 


A szeptember 6-i találkozón Nella Belfiori, a bolognai Baraccano Színház igazgatója, Giambattista Giocoli, a Baraccano Zenekar művészeti vezetője és karmestere, Huszár Lajos Erkel-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, valamint Bátori István orgona- és csembalóművész volt jelen. A beszélgetést Huszár Lajos moderálta, aki több kérdést is feltett az intézménnyel, illetve a munkafolyamatokkal kapcsolatban az olasz vendégeknek.

Nella Belfiori a bolognai Baraccano Színház igazgatója röviden bemutatta a színház és a zenekar történetét, valamint beszélt Bologna városának jelentőségéről is az olasz kulturális életben. Elmondta, a koncert azért is fontos mérföldkő, mert az intézmény művészei most először állnak majd budapesti színpadon.

Giambattista Giocoli, a Baraccano Zenekar művészeti vezetője és karmestere a zenekar projektjeit foglalta össze, ugyanakkor részletesen ismertette a koncert koncepcióját. Hangsúlyozta, a Baraccano Zenekar kis létszámú, a produkciókat kamarazenekari felállásban valósítják meg és gyakran adnak elő nagy létszámú szimfonikus zenekarra íródott műveket, sőt, akár operákat is, amelyeket ilyenkor ők írnak és hangszerelnek át, mindig ügyelve arra, hogy valamilyen egyedi hangzást is becsempésszenek a darabokba. Az operaátiratokat általában énekesek nélkül, valamilyen másik művészeti ág (például próza, bábszínjátszás, képzőművészet) bevonásával adják elő, ami nagy népszerűségnek örvend a fiatalabb generáció körében – tette hozzá.

Bátori István beszámolt bolognai munkájáról, valamint a zenekarral való együttműködésének történetéről és röviden bemutatta folyamatban lévő ösztöndíjas projektjét is, amelynek keretében az Il Transilvano című XVI–XVII. századi orgonaiskolát fordítja le és dolgozza fel.

A szeptember 7-i koncerten – amelynek az Olasz Kultúrintézet ad otthont - Ottorino Respighi XX. századi olasz zeneszerző Régi dalok és táncok lantra című zenekari szvitjének átiratát hallhatja a közönség. A koncert a zenekar Respighihez kapcsolódó projektje keretében valósul meg, amelynek során a művészek végigjárják azokat az európai városokat, amelyek fontos szerepet játszottak a szerző utolsó éveiben. Respighi A láng című operáját 1935-ben, a zeneszerző halálát megelőző évben a budapesti Operaházban is bemutatták.

 

 

Galéria


 

A Népi/vernakuláris építészet: a hagyományoktól a jövőig címmel augusztus 27. és 31. között zajló nemzetközi konferencia harmadik napján a hagyományos tudás megismerése és kortárs alkalmazása mellett a közép-európai régió jellemző problémái és jó gyakorlatai is megjelentek az előadások tematikájában.


Augusztus 29-én a Balaton-felvidék építészeti örökségével ismerkedtek meg négy kontinens szakemberei Taliándörögdtől Salföldön át egészen Köveskálig és Balatonakaliig.  Az első fontos állomás Taliándörögd volt, ahol Józsa Tamás, a Hild József Építőipari Technikum igazgatójának vezetésével az Inkler-ház restaurálási munkálataiba pillanthattak be a konferencia vendégei. A felújításban és helyreállításban az építészet különböző területeivel foglalkozó tanulók is részt vesznek. A felújítás elkészülte után az épület a Népi Építészeti Munkabizottság székhelyeként funkcionál majd. A résztvevőket Salföldön Somogyi Győző Kossuth-díjas akadémikus látta vendégül, aki egy körséta keretében mesélte el a falu huszadik századbeli történetét, egyes porták és épületek személyes hátterét, változásait. A hetvenes években, amikor városi értelmiségiek és művészek körében népszerűvé vált a Káli-medence és környéke, Salföld egy szinte teljesen elnéptelenedett, romos házakkal teli település képét mutatta. A kommunista időszakban a falut egyáltalán nem fejlesztették, így a családok a munkahelyhiány miatt kénytelenek voltak elköltözni innen. Az épületek egy részét „kockaházakká” alakították, mások – a fejlesztés címén végzett beavatkozás híján – megtartották a környékre hagyományosan jellemző arculatukat, még ha sokuk már düledezett is. A betelepülő értelmiségiek, művészek felismerték a település archaikus arculatában rejlő értéket, ezért az eredeti stílusjegyek szerint újították fel vagy építették fel a ma látható épületeket. Somogyi Győző a konferencia résztvevőit otthonába is meginvitálta; ennek elülső, utcafronti része a XVIII. században épült, a hátulsó részt pedig később ő maga építette hozzá, jellegében mégis egységes maradt.  A buszos utazás során Kerner Gábor műemlékvédelmi szakmérnök ismertette a környék egyedi építészeti jellemzőit az út mentén sorakozó házak példáin keresztül. Kékkúton és Köveskálon részletesen is bemutatott egy-egy jellegzetes és jelentős épületet: egy 1799-ben épített, műemlékvédelem alá tartozó tájházat, valamint a köveskáli kutat és mosóházat.

 

Az augusztus 30-i nap tizenöt előadást felvonultató programja két szekciót foglalt magában: From the traditions to the future (Hagyományoktól a jövőig), illetve Central Europe (Közép-Európa).

Az első szekciót Csáji László Koppány, az MMA MMKI igazgatójának előadása nyitotta meg, amely a vernakuláris építészet legelemibb formáit az emberek közötti relációkból vezette le. Számos példa segítségével ismertette, hogy az ember a környezetét e viszonyok mintájára alakítja. Az ember-központúság és emberléptékűség a népi és vernakuláris építészetben környezet- és tájalakító tényezővé válik. Nem mindegy, hogy mit kívánunk ennek során folytatni, és mit megváltoztatni, milyen emberi viszonyokat képezünk le, erősítünk fel vagy alkotunk újra.

Howard Davis, aki a megjelenés alatt álló, négykötetes, Critical and Primary Sources in Vernacular Architecture című enciklopédikus igényű mű szerkesztője, a vernakuláris építészet tágabb értelmezési és újabb megközelítési lehetőségeit vázolta fel, valamint ismertette a kiadvány felépítését is, mellyel újra kívánja definiálni a vernakuláris építészet tudományterületét.

Hugh Conway Morris hangsúlyozta, hogy a jelenlegi „fejlett világ” hozzáállása merőben eltér attól a felfogástól, amelyben elődeink éltek és építkeztek; a változás dinamikája magában hordozza a fenntarthatatlanság kockázatát. Emlékeztetett, hogy a vernakuláris épületek mindig egy adott fizikai, technológiai és spirituális kontextusban születtek, az egyszerűség és a funkcionalitás szem előtt tartásával, és hangsúlyozta annak a fontosságát is, hogy a tervezés és az építéstechnológia ne távolodjon el egymástól túlságosan.

Borut Juvanec a Ljubljanai Egyetem professor emeritusa a vernakuláris építészet energiahasználatát mutatta be. Számos példával illusztrálta, hogy a vernakuláris építészetben milyen – sokszor ma is megszívlelendő – módokon állította az ember a szolgálatába a környezeti adottságokból fakadó megújuló erőforrásokat. Előadásának végén felvetette a kérdést, hogy vajon a jelen szakemberei képesek-e olyan hasonló innovációkkal előállni, amelyek hasonlóképpen kiállják az idő próbáját.

Jan Hülsemann szintén a régebben használatos technikák kortárs használatával foglalkozott, és hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a jövő nem a régi épületek látványának modern technológiák révén való visszaállításában, hanem az új, innovatív dizájn hagyományos technikákkal történő megvalósításában rejlik. Filozófiáját több általa vezetett projekten keresztül mutatta be.

Mike Shanahan írországi példákkal illusztrálta, hogyan veszítheti el egy régió a rá jellemző, egyedi arculatát, ha nem kellően törekszenek a hagyományos látkép és formakincs megőrzésére. Egy adott régió (Cork) arculatának védelme érdekében ismeretterjesztési céllal a jó és a rossz példákat egyaránt felvonultató kiadványt készített, a Cork Rural Design Guide-ot, amely megjelenését követően több magyar szakembert is inspirált hasonló útmutató elkészítésére.

Jenni Reuter, a finn Aalto Egyetem docense öt saját projektjét mutatta be, amelyek vernakuláris megközelítésben készültek Finnországban, Tanzániában és Szenegálban. Az építész hangsúlyozta, hogy rendkívül fontos a helyi viszonyok megismerése nemcsak az építészeti szokások, hanem a kultúra, a társadalmi viszonyok tekintetében is, hiszen csak így készülhet olyan épület, amely az ott élők igényeit képes kielégíteni. Az építészeti projektek helyi anyagokat, sőt, több esetben újrahasznosított hulladékot használtak fel.

A Közép-Európát fókuszba állító szekcióban nyolc előadást hallhattak a résztvevők.

Hubert Feiglstorfer Kelet-Ausztria különböző régióinak népi építészeti jellemzőit ismertette. Kiemelte, hogy mind az anyaghasználat, mind a konstrukció, mind pedig a településszerveződés erősen régiófüggő, hiszen más-más domborzati és természeti viszonyok érvényesültek a különböző területeken. A jövő tekintetében hangsúlyozta a műemlékvédelem során a hagyományos építészeti technológiák átörökítésének fontosságát a fiatalabb szakember-generációkra.

Martin Cernansky a cseh vernakuláris építészet számos fenntartható megoldását vonultatta fel a különböző természeti és éghajlati problémákra. A vernakuláris építészet legfőbb, ma is érvényes tanulságait többek között a kulturális sokszínűségben, az anyagok újrahasznosíthatóságában, illetve az energiatakarékosságban látja.

Istenes József is az általa vizsgált régióban, a mai Szlovákia területén megtalálható népi építészet sajátos jellemzőinek ismertetésével kezdte előadását. Ezután többféle példát is mutatott arra, hogyan épültek be egyes innen átvett elemek a kortárs épületekbe akár a szó szoros értelmében is: az egyik általa ismertetett épületben az eredeti épület egyes falait eredeti állapotukban hagyták meg, és rájuk, illetve köréjük húzták fel az újabb falakat.

Andreja Benko Szlovénia Prekmurje régiójának népiépítészet-védelmi kihívásairól számolt be. Noha ezen épületek tanulmányozása és állagmegóvása – ahogy azt az előzőekben már láthattuk – a fenntartható jövő szempontjából is kulcsfontosságú lenne, sajnos sok esetben már az anyagi erőforrások hiánya is megnehezíti ezt. Gyakran előfordul az is, hogy helyben azok a szakemberek sem állnak rendelkezésre, akik birtokában vannak a megfelelő tudásnak és gyakorlatnak, erre a határokon is túlívelő tudásmegosztás lehet az egyik megoldás.

Hubert Mełges ismertette a lengyel Podhale régió gazdag kulturális és építészeti örökségét, azonban példáin keresztül arra is figyelmeztetett, hogy a külföldről érkező építészeti hatások jelentősen képesek megbontani egy terület látványbeli egységét. Małgorzata Mełges szintén a Podhale régióba kalauzolta a résztvevőket. Kutatása során azt vizsgálta egy több száz elemből álló mintán, hogy hogyan változtak az épületek a lengyel területek politikai-gazdasági változásainak függvényében.

Bögös András és Zilahi Péter, a P8 Műhely építészei saját munkáikon keresztül mutatták be a vernakuláris építészet kortárs értelmezéseinek lehetőségeit. Kiemelkedő inspirációs forrásként szolgált számukra a Balaton-felvidéken található Ify-kápolna, amely tökéletes példája az önerőből, építészeti tervek nélkül, saját kézzel készített épületeknek. Bögös András a kápolna tanulmányozása alatt szerzett tapasztalatairól és tudásáról könyvet is írt.

A programot a Belgrádi Egyetemen oktató Biljana Jovic előadása zárta. A résztvevők megismerhették a Geometry Workshop elnevezésű képzés felépítését, eddigi eredményeit és a mögötte húzódó filozófiát. A kurzus során a hallgatók a legegyszerűbb geometriai formáktól indulva, a természetes geometria tanulmányozásán keresztül, művészek bevonásával jutnak el saját projektjeik megvalósításához, miközben olyan gyakorlati tudást szereznek a művészet és a tudomány kölcsönhatásainak köszönhetően, amelyet később szakmai életükben is kamatoztathatnak.

A konferencia utolsó napján, augusztus 31-én a résztvevők a szentendrei Skanzent tekinthették meg szakemberek vezetésével.

 

 

Galéria


 

Iratkozzon fel legújabb híreinkért!
magnifiermenuchevron-down-circle