2017. 03. 22

Illyés Gyula a Csizma az asztalon című, először 1941-ben megjelent esszékötetében többek között arról a jelenségről is ír, hogy sokan szeretnének faluról elvándorolni, a földműves létet állami nyugdíjas állásra felcserélni. Ezt a szerző részben érthető, de fölöttébb nyugtalanító jelenségnek tartotta.


Nem jó, ha az emberek mindent az államtól várnak, s az egyéni kezdeményező készség teljesen elvész: „már az utolsó summás is a köztől remél mindent". Oda jutunk, hogyha a községháza előtt a híd beszakad, vagy az iskolatető beomlik, rögtön azt keresik, hogy melyik minisztériumnál kell ez ügyben lobbizni. Aztán annyi időt fecsérelnek a kapcsolatépítésre, hogy azalatt a hibákat nyugodtan kijavíthatták volna. Papp István: A magyar népi mozgalom története című kitűnő könyvében (Jaffa Kiadó, 2012) ebben a vonatkozásban is dicséri Illyés gondolkodásának sokrétű összetettségét, mondván, hogy az ilyen érvelés „még egy vérbeli államellenes, libertárius gondolkodónak is becsületére vált volna." (146) Illyés gondolkodása valóban összetett, jelen esetben a falusi közösséget akarja megszüntetve felemelni, és önálló döntésre képessé tenni a megváltozott körülmények között. Az igazi gyakorlati bölcsesség ahhoz kell, hogy mikor forduljunk az államhoz, s mikor oldjuk meg a problémát saját forrásra támaszkodva. A döntés azonban előfeltételezi, hogy az államhoz lehet és érdemes bizonyos esetekben fordulni. Az olyan politika hatalmat kevesen kedvelik, amely beszedi az adókat, aztán azt mondja, csináljátok meg magatok. A jeles népi író sem ilyen államot akart, amelynek Vörösmartynál „Neve: adj pénzt és ne tudd mért." Illyés munkássága történelmünkben összeforrt a totalitarizmus megvetésével: „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van".  A totális bolsevik diktatúra a politika meggyalázva megszüntetése, s mivel az ember politikai lény, az ilyen rendszer az ember felszámolója. A humánus politika viszont nem tekinthet el a gondoskodó állam valamilyen formájától, ennek Illyés is elkötelezettje volt. Az állam társadalmi szerepének megítélése, kívánatos módja és mértéke kiterjedt viták tárgya a politikai irodalomban, és a konkrét politikai gyakorlat is egészen szélsősége példákat mutat ebben a tárgyban. A libertáriusok is megosztottak a kérdésben. A feltételezhető többség a minimális állam híve. Szerintük az állam lényegében nem terjeszkedhet túl a közrend fenntartásán és a társdalom működését biztosító alapvető szabályok betartatásán. Néhányan valóban eljutnak az állam tagadásáig, ezt nevezhetjük individualista anarchizmusnak. Talán meglepő, de vannak olyanok is, akik összeegyeztethetőnek tartják a libertárius és a paternalista elveket.  A libertárius paternalizmus azt vallja, hogy az állam nem járhat el polgárai gondolkodásának befolyásolásában erőszakosan vagy manipulatívan, de fel kell ajánlania segítségét az egyénnek döntései meghozatalában, azzal a céllal, hogy később képes legyen egyénileg is döntéseket hozni. Az államnak segíteni kell a gyengéket, az információtól, a tudástól megfosztottakat, akik még kevéssé képesek racionálisan mérlegelni. Természetesen aki úgy ítéli meg, hogy nincs szüksége erre a segítségre, az minden további nélkül mondhatja, hogy köszönöm, nem kérem.  Az ilyen állami politika nem állt volna távol Illyés célkitűzéseitől, de ő a döntésre való felkészítést nem egy ideális államtól várta, hanem sokkal inkább az értelmiség néppel szembeni kötelességének tartotta. Ami igen nehéz hivatás, betöltése sok vitát és ellenségeskedést von maga után, ahogy azt a magyar népi mozgalom története is mutatja.  
 

 
Farkas Attila